MÚLT
A mozgókép rögzítése nem új dolog, de itthon igazából a 70-es években vált elérhetővé a tehetősebb családok számára, hogy emlékeiket ebben a formában is megőrizzék.
MÚLT
A világ legidősebb élő olimpiai bajnokáról ezt mondta a miniszterelnök: „A Jóisten küld nekünk, a múltban is küldött nagyszerű hősöket, akik példát mutattak, kiragadtak bennünket a mindennapok nehézségeiből.”
MÚLT
A miniszterelnök a közösségi oldalára kitett összeállítással kívánt boldog új évet Magyarországnak.
MÚLT
A civil kórusban volt egészségügyi dolgozó, mozgás- és értelmi sérült, roma kislány, nyugdíjas, krisnahívő, rendőr és óvónő is.
MÚLT
A felvétellel a békés együttélésre és a különböző kultúrák befogadására kívánják felhívni a figyelmet.
MÚLT
A megsebesült rendőrt az országos, budapesti és újpesti rendőrkapitányok látogatták meg, és mutatták meg neki kollégái üzenetét.
MÚLT
Nemrég Youtube-csatornáján, egy élő videóban követői nagylelkűségének köszönhetően, sikerült több mint egymillió forintot összegyűjtenie, aminek egy részét a Hűvösvölgyi Gyermekotthon gyerekeinek ajándékaira szánt.
MÚLT
Karácsonykor a hackerek is aktívabbak, és a birtokukban lévő tudással olykor kis híján sikerült bedönteniük az ünnepeket.
MÚLT
Nem tetszett neki, hogy a műsorvezetőkön nincs maszk, kiakadt azon, hogy a háttérben lévő mikulásvirágok nincsenek meglocsolva, majd nagyokat gesztikulálva össze-vissza ugrált egyik témáról a másikra.
MÚLT
Magyarországon csak idén, már több mint 430 ember vesztette életét az utakon. Ők már nem tölthetik a szeretteikkel a karácsonyt.
MÚLT
Látható például a régi Nemzeti Színház, a Hungária Nagyszálló, a régi Erzsébet híd, a Döbrentei téri Szent Demeter Templom, a Kálvin tér vagy épp a Lloyd-palota.
MÚLT
„A 2020-as karácsony más, mint az eddig megszokott. Ezekben a nehéz időkben még nagyobb érték az összetartás és a szeretet. Ennek szellemében szeretnénk egy kis örömet csempészni mindenkinek, karácsony alkalmából” - írták hozzá.
Népszerű
Ajánljuk