SZEMPONT
A tüntetésen felszólalt Nagy Ervin, Bruti és Hadházy Ákos is, Magyar Péter pedig a propagandamédia bojkottálására szólított fel mindenkit a beszédében.
SZEMPONT
Az amerikai gép egy orosz Tu–95-öst kísért Alaszka közelében, amikor hirtelen felbukkant az orosz gép. Mindössze 15 méter lehetett közöttük.
SZEMPONT
A miniszterelnök a péntek reggeli interjújában kijelentette: a magyar történelem szent és sérthetetlen eseményeit, mint az '56-os forradalom, távol kell tartani az ukrán-orosz háborúról szóló vitáktól.
SZEMPONT
Az ütközés miatt hatósági vizsgálat indult, de a MÁV gyorsan hangsúlyozta: a balesetet kizárólag az ütközés okozta, semmilyen pályahiba nem állt fenn.
SZEMPONT
A színész egyelőre nem tudta megnyerni az alkohollal vívott csatáját. Mentőt kellett hívni hozzá, miután a nyílt utcán terült el.
SZEMPONT
A Tisza Párt fővárosi taktikáját minősítette a DK elnöke. Szerinte pont azoknak az embereknek köszönhetően működik a város, akiket Magyar Péterék kirúgnának.
SZEMPONT
Miközben a helyszínelés folyt, a balesettől alig több mint tíz méterre egy személyautó egy másik kamion takarásában megállt a leállósávban, majd jól látszik, ahogy kikapnak egy pelenkás gyereket a kocsiból, tisztába teszik, majd a pelenkát a szülők ott hagyják az út szélén.
SZEMPONT
Martin az iHeart Festival miatt érkezett Las Vegasba, ahol egy másik új számot, a We Pray-t is előadta a fesztivál közönségének.
SZEMPONT
„Hamarosan látjuk egymást” – üzeni a rajongóinak a sztár. Elképesztő tömeg hallgatta Ricky Martint a Hősök terén, és ez jól látszik a videón is.
SZEMPONT
Valamiért úgy gondolták, hogy merész ötlet megfürdeni a Dunában. Nem mindenki nézte ezt jó szemmel.
SZEMPONT
A felvételeken egy a H145-ös honvédségi helikopter látható felderítés közben, aminek az a feladata, hogy az árlefolyást vizsgálja.
SZEMPONT
Az énekesnő egyszerűen nem hagyta, hogy a közönségből bevideózzanak a ruhája alá. Egyszerűen lement a színpadról.
SZEMPONT
A Mokka 20. születésnapja alkalmából Liptai Claudia felidézett egy olyan esetet, amikor eldurvult köztük a veszekedés: már a harmadik közös forgatáson összevesztek.
SZEMPONT
A zenekar éppen az Ocean Size című számot játszotta, amikor Farrell odament a gitároshoz, és miközben társa épp szólózott, ingerülten meglökte. Végül stábtagok fogták le az énekest.
SZEMPONT
Egy amerikai asztronauta, Frank Culbertson éppen a nemzetközi űrállomáson teljesített szolgálatot, amikor becsapódtak a repülőgépek a tornyokba. Az űrhajós felvételt készített a füstfelhőről.
SZEMPONT
A humorista nem hagyta szó nélkül Orbán Viktor edződő apatestét, a kozmetikázott statisztikai adatokat és a Nélküledet zenélő utat sem.
Népszerű
Ajánljuk