FELFEDEZŐ
A lenyűgöző szépségű textilmintás kúpcsiga mérge akár 700 emberrel is végezhet. Az idegméreg előbb megbénítja, majd előemészti az áldozatát.
FELFEDEZŐ
A politikus elképesztően veszélyes manővereket mutatott be, miközben a miniszterelnök nyomában próbált maradni.
FELFEDEZŐ
Két módszer is létezik a pénisznagyobbításra: egyik eljárás a hosszát, a másik a vastagságát változtatja meg. A doktor szerint mindkettő kockázatos.
FELFEDEZŐ
Menet közben a szél többször is kicsapta a közel száz kilós oldalponyvát, ami súlyosan balesetveszélyes.
FELFEDEZŐ
Számos bajt okozhat az etetés, akár az állatok élete is veszélybe kerülhet. Érdemes megfogadni, amit a szakemberek tanácsolnak.
FELFEDEZŐ
A vezető jó fél percig alig pillantott rá az útra, majdnem a következő megállónál sem állt meg.
FELFEDEZŐ
A „blackout-kihívás” lényege, hogy a videóban addig fojtogatják magukat, amíg el nem ájulnak.
FELFEDEZŐ
A kihívást egy ottalvós bulin próbálták ki, súlyos fagyási sérülései keletkeztek mindkét kezén.
FELFEDEZŐ
Az Északi-Szentinel-szigeten olyan bennszülöttek élnek, akik még sosem találkoztak a civilizációval közvetlenül.
FELFEDEZŐ
A mindössze 64 kilométer hosszú Yungas út Bolívia fővárosát köti össze egy üdülővárossal. A hihetetlenül veszélyes út évente 200-300 ember életét követeli.
FELFEDEZŐ
Február 22-én közelíti meg legjobban bolygónkat a csillagászok szerint többszáz méteres égitest. Élőben is követni lehet majd az útját.
FELFEDEZŐ
A termék egyik tételében mutatták ki a jégkrém-stabilizátor anyagból származó etilén-oxid jelenlétét.
Népszerű
Ajánljuk