SZTÁRVILÁG
A Jászai Mari-díjas művész szerint Major Tamás a rendszer korifeusaként kergetett embereket öngyilkosságba. Básti Lajost idézve sorolta a neveket, akik Major „sírkertjében” fekszenek.
SZTÁRVILÁG
A színész-rendező nevével összeforrt a Heti Hetes, amely szerinte azóta is ráragadt. Pedig nem volt kibékülve a műsorral.
SZTÁRVILÁG
A túlterheltség és a magánéleti válság miatt omlott össze a '80-as évek végén. Az orvosok akkor azt latolgatták, hogy öngyilkos akart-e lenni.
SZTÁRVILÁG
Annyira bensőséges szakmai konfliktus volt, amit egy kívülálló nem értene meg. Nem szakmai vitáról van szó, inkább a szakma gyakorlása közben való viselkedésről.
SZTÁRVILÁG
A színésznő azt mondja: olyan, mintha kiszakítanák a kezéből az egyik gyermekét és közölnék: “ő már nem a tiéd.”
SZTÁRVILÁG
Nappal használja, este pedig kiveszi, mert éjszaka töltenie kell. Már hat éve van szüksége a készülékre.
SZTÁRVILÁG
A Vígszínházból való távozása után a Játékszínben tért volna vissza egy főszerepben, de megsérült a főpróbán.
SZTÁRVILÁG
„Nem engedett el nagyapám halálos ágyához” - Lengyel Tamás is elmondta a véleményét Eszenyi Enikőről
Az elmúlt 24 órában felerősödtek a kritikai hangok a most lemondott vígszínházi igazgató körül.
Népszerű
Ajánljuk