HÍREK
Jövő szerdán vitáznak a képviselők az ügyről. Ha úgy döntenek, vizsgálóbizottság alakulhat, amely akár meg is hallgathatja az érintetteket.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke azt írta, első kézből tapasztalta, hogy miután Lázár János átvette az uniós ügyek irányítását, „szakpolitikai felkészültséggel nem rendelkező fura figurák érkeztek Brüsszelbe fedett, diplomata munkakörbe”.
HÍREK
Várhelyi Olivér 2015 és 2019 között vezette a magyar állandó képviseletet Brüsszelben. A 2010-es években több magyar hírszerző is dolgozott itt fedésben. A Bizottság munkacsoportot állított fel, az Európai Parlament is vizsgálatot sürget.
HÍREK
Elio Di Rupo EP-képviselő szerint ha igaz a vád, „ez lenne az egyik legkomolyabb botrány, amely a tudomásunkra jutott”. Egy belső munkacsoportot fognak alakítani az ügy kivizsgálására.
HÍREK
Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője viszont úgy látja, hogy az Európai Néppárt összefogott a baloldali frakciókkal, és politikai szándék húzódik a további meghallgatás mögött. Szerinte ez politikai nyomásgyakorlás.
HÍREK
A fideszes politikus szerint nagy megtiszteltetés a kinevezése, ami a világ élén járó magyar egészségügynek is szól.
HÍREK
Fojtott nevetés hallatszott a teremben, amikor von der Leyen elárulta, mi lesz Várhelyi dolga. A Fidesz embere nem éppen a legerősebb pozíciót kapta.
HÍREK
Szerintük megengedhetetlen, hogy egyeztetés és felhatalmazás nélkül beszélt a palesztinoknak szánt uniós forrásokról Várhelyi Olivér.
HÍREK
A fideszes uniós biztos bekapcsolt mikrofon mellett „hülyézett”, Roberta Metsola ennek tisztázására kérte.
HÍREK
Várhelyi Olivér azt állítja, egy teljesen másik beszélgetésben hangzott el az a bizonyos mondat.
HÍREK
Az Európai Parlament azt szeretné tisztázni, hogy a magyar uniós biztos „mindenféle politikai befolyástól függetlenül és az EU általános érdekeinek figyelembevételével végzi-e a munkáját”.
HÍREK
A gyanújuk szerint a magyar uniós biztos segíti Milorad Dodik szerb vezető szeparatista tevékenységét. Említettek egy dokumentumot is, ami arról szól, hogy Várhelyi tárgyalt Dodikkal Bosznia-Hercegovina felosztásáról.
Népszerű
Ajánljuk