SZTÁRVILÁG
A művész őszintén vallott betegségéről, amelynek legrosszabb napjaiban olyan gyenge volt, hogy hazamenni is alig bírt.
SZTÁRVILÁG
„Reménytelennek és teljesen tehetetlennek érzem magam. Ez ellentétes mindennel, amire megtanítottak minket” – fakadt ki az egyik orvos.
SZTÁRVILÁG
Nyomós érvek szólnak amellett, miért nem kellene az Egyesült Államoknak beavatkoznia az orosz–ukrán háborúba. Mégis felmerülhet olyan körülmény, amely miatt Biden támadást indíthat.
SZTÁRVILÁG
Az ülésen a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői mellett részt vesz például a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnoka is.
SZTÁRVILÁG
A DK elnöke szerint az orosz-ukrán háború miatt Orbán kormánya „fejezze ki szolidaritását Ukrajnával, az ukrán néppel, mondja ki világosan, hogy Ukrajna határai sérthetetlenek. Szóval viselkedjen becsületesen.”
SZTÁRVILÁG
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint a kormányfő nem hajlandó elítélni az oroszok által indított háborút és Putyin lépéseit. Még akkor sem, amikor kárpátaljai magyarok élete kerül veszélybe.
SZTÁRVILÁG
„Egyedül Oroszország a felelős a támadás követelte emberéletekért és a pusztításért” - jelentette ki az amerikai elnök.
SZTÁRVILÁG
Eddig nyolc halottról és kilenc sérültről számolt be az ukrán belügyminisztérium egyik tisztségviselője.
SZTÁRVILÁG
„Az egyesített erők méltóképpen mérnek ellencsapást az Oroszországi Föderáció fegyveres erőire. Az ellenség veszteségeket szenved” - közölték.
SZTÁRVILÁG
Kijevben és több ukrán nagyvárosban is robbanásokat lehetett hallani. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szerint a fővárosban lakóépületekben is keletkeztek károk.
SZTÁRVILÁG
A kormány minden olyan szövetségesi egyeztetésnek részese és része lesz, amelyek a koordinált válaszreakció megadásáról szóló döntésekre vonatkoznak - mondta.
SZTÁRVILÁG
Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke felszólították Oroszországot, hogy azonnal szüntesse be az ellenségeskedést, vonja ki erőit Ukrajnából, és tartsa tiszteletben Ukrajna területi egységét.
SZTÁRVILÁG
A tőzsdéken eladási hullám alakult ki, miután Oroszország csütörtök hajnalban támadást indított Ukrajna ellen.
SZTÁRVILÁG
Az ukrán elnök elmondta, hogy beszélt az amerikai elnökkel, és már megkezdték Ukrajna nemzetközi támogatásának előkészítését.
SZTÁRVILÁG
Magyarország kijevi nagykövetsége működik, az Ukrajna területén tartózkodó magyarok számára minden segítséget megadnak - közölte.
Népszerű
Ajánljuk