FELFEDEZŐ
Ebből a hétből se biztos, hogy mind érvényes lesz. Négy évvel ezelőtt 40 pártlistát jelentettek be, de a szavazólapon végül csak 23 szerepelt.
FELFEDEZŐ
A mandátumok megoszlásában is megállapodtak, a legtöbbet a Demokratikus Koalíció kaphatja.
FELFEDEZŐ
A korrupcióval megvádolt zuglói polgármester szerint a következő hetekben újabb támadásokra lehet számítani ellenzéki politikusok és közéleti szereplők ellen.
FELFEDEZŐ
A Párbeszéd parlamenti képviselője szerint a politikában is aktív gyógyszerész pártja egy kamupárt.
FELFEDEZŐ
A választási bizottság ugyan megállapította, hogy Vitályos Eszter megsértette a választási kampány szabályait, de bírság kiszabását nem tartották szükségesnek.
FELFEDEZŐ
A politikus szerint a kint élő több százezer ember voksolásán múlhat a billegő körzetek sorsa.
FELFEDEZŐ
Dúró Dóra szerint „így azoknak is lesz választási lehetősége, akik sem a Fidesz urambátyámrendszeréből nem kérnek, de nem is akarnak visszatérni a Gyurcsány-korszak nemzetellenes politikájához”.
FELFEDEZŐ
A fideszes képviselőt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolja az ügyészség.
FELFEDEZŐ
Az MNB volt alelnöke pár napja még „huncut pici gazembernek” nevezte az ellenzék államfő-jelöltjét, akivel nem képes egy kampányban szerepelni.
FELFEDEZŐ
Karácsony Gergely szerint a miniszterelnök az orosz trójai faló szerepét tölti be Európában.
FELFEDEZŐ
A helyi Fidesz szerint Márki-Zay Péter nyomására a jegyző egy köztiszteletben álló tanárnő helyett a polgármester ügyvédjének lányát javasolta választási bizottsági tagnak.
FELFEDEZŐ
A Publicus Intézet friss felmérése szerint az összefogott ellenzék 34, a Fidesz-KDNP 32 százalékot kapna jelenleg.
FELFEDEZŐ
A kormányközeli kutatóintézet legújabb felmérése szerint a Fidesz 50, az ellenzéki összefogás 43 százalékot kapna.
FELFEDEZŐ
A politikus szerint kormánypárti kihívója így próbálhatja gyengíteni az esélyeit. Az esetről fotókat és videót is megosztott.
Népszerű
Ajánljuk