SZTÁRVILÁG
Bár még nincsenek meg a papírok, Olivier Sarkozy a neje tudta nélkül már felmondta a New York-i otthonuk bérletét.
SZTÁRVILÁG
A kihűlt érzelmek és a pénz mellett válóok lehet a koronavírussal kapcsolatos nézetkülönbség is.
SZTÁRVILÁG
Az internetezők egyáltalán nem lepődtek meg, mikor kiderült, hogy egyre többen adják be a válópert. Hiszen szerintük, ha egy házaspárt ennyi időre összezárnak, akkor sok konfliktus alakulhat ki.
SZTÁRVILÁG
Volt férje ugyanis nem egyezett bele a gyermekvállalásba a válás után, a bíróság pedig neki adott igazat.
SZTÁRVILÁG
Már egy éve elköltözött volt párjától, azóta pedig már újra rátalált a szerelem a műsorvezetőnőre.
SZTÁRVILÁG
Nacsa Olivér és egykori szerelme, Barbi válnak, de emberileg továbbra is közel maradnak egymáshoz.
SZTÁRVILÁG
Mire jó egy ilyen este? Kegyetlen mód arra, hogy visszavágjunk az exünknek, vagy épp a méltóság megmentésének és a továbblépésnek az eszköze?
SZTÁRVILÁG
A luxusfeleség nem szeretné gyermekeit idegen helyre vinni, ki is jelentette, hogy maradnak jelenlegi otthonukban.
SZTÁRVILÁG
– Ez egy nagyon rossz húzás volt tőle – mondta Vivien, aki hozzátette, hogy egyedül is képes mindent megteremteni a közös kisfiuk és a lánya, Ariana számára.
SZTÁRVILÁG
A kép tanúsága szerint a modellt egy titokzatos idegen igazán filmbe illő gesztussal ajándékozta meg.
Népszerű
Ajánljuk