SZTÁRVILÁG
Szerinte fiát még nagyobb veszteség érte, mint őt, és nagyon nehéz neki elmagyarázni mi is történt.
SZTÁRVILÁG
Összesen 16 évet töltött együtt Jason Momoa és Lisa Bonet, ebből 5 évet töltöttek házasságban és két gyerekük született. A válásukat Instagramon jelentették be.
SZTÁRVILÁG
Gréta nemrég jelentette be, hogy elhagyta a férje. Azt mondja, teljesen össze van törve, és napok óta nem tér magához.
SZTÁRVILÁG
A brazil modell boldog volt, amíg a saját magával kötött házasság tartott, de most úgy érzi, hogy rátalált a szerelem.
SZTÁRVILÁG
A ritka kincsekre egy New York-i árverésen lehetett lecsapni, ha valakinek volt felesleg pár száz millió dollárja.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő őszintén beszélt édesanyjával való beszélgetéséről, a válása utáni traumáról, a boldoságához vezető útjáról.
SZTÁRVILÁG
A javaslat értelmében a bíróság az egyik szülő kérelmére is elrendelhetné a gyerek közös felügyeletét, még akkor is, ha a másik tiltakozik ez ellen.
SZTÁRVILÁG
Úgy módosítaná a Polgári törvénykönyvet, hogy a bíróság az egyik szülő kérelmére is elrendelhetné a gyerek közös felügyeletét egy válóperben.
SZTÁRVILÁG
A színész neje, Leila George adta be a válókeresetet alig egy év házasság után. Egyelőre nem tudni, miért szakítottak.
SZTÁRVILÁG
A Norbi Update ügyfélszolgálatosa hosszan kifejtette, miért van igazság abban, amit a fitneszguru mondott korábban a nők szülés utáni alakjáról és az emiatt tönkrement házasságokról.
SZTÁRVILÁG
Az elmúlt hetekben derült ki, hogy börtönbe kell vonulnia, és a feleségével is válnak. Az utóbbiról adott ki most sajtóközleményt.
SZTÁRVILÁG
Joshi Bharat és felesége, Csilla évek óta próbálták rendbehozni a házasságukat, de most már biztos, hogy nem jártak sikerrel.
SZTÁRVILÁG
„Nagy szerelem volt a miénk, de mostanra elfáradt” - indokolta a válást a színész-énekes.
SZTÁRVILÁG
A pohár akkor telt be az apánál, amikor az egyéves kisfiukat a 6 éves kislányuknak kellett megvigasztalni, mert az anya eközben nevetve szerkesztette a kicsi megijesztéséről készült videót.
SZTÁRVILÁG
Válása örömére pont úgy öltözött fel egy nő, ahogy Nicole Kidman, amikor megszabadult Tom Cruise-tól
Féktelen válóbulit is csapott a Los Angeles-i nő a nagy nap örömére.
Népszerű
Ajánljuk