SZEMPONT
Azt írja: 'a kormány bejelentése akkor lenne logikus, ha egyáltalán nem akarna több vakcinát vásárolni. Ezt meg nem jelentette ki. Csak az uniós és csak a Pfizer-beszerzésről mondott le'.
SZEMPONT
Megbetegedések azért még lesznek, mert akik nem kértek oltást, előbb-utóbb elkapják a vírust - véli a szakember.
SZEMPONT
A cég szerint az oltásuk hatékony, és bíznak benne, hogy az iskolakezdésig be lehet oltani ezt a generációt is, így elkerülhető lehet ősszel a negyedik hullám kialakulása.
SZEMPONT
A miniszterelnök maszk nélkül gratulált a Várban egy esküvőre igyekvő fiatal párnak, miután bejelentette, hogy megvan az ötmillió beoltott és nem szükséges maszkot viselni az utcán.
SZEMPONT
A volt országos tisztifőorvos szerint a kormány döntése sérti az egészséghez való jogunkat.
SZEMPONT
A miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy megvan az ötmillió beoltott, így közterületen nem kell többé maszkot viselni.
SZEMPONT
A Moulin Rouge és most a Halston című netflixes sorozat szimpatikus sztárja még ökölharca is kelt egy rendezővel.
SZEMPONT
Alig 31 ezer oltás hiányzik az újabb mérföldkőhöz, amikor feloldják a korlátozások nagy részét. Az erről szóló rendelet már meg is jelent.
SZEMPONT
Az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása szerint azoknál, akiknél fennállhat a vérrögképződés esélye, az AstraZeneca-vakcina első adagjának beadásától számított három héten belül ellenőrzést kell végezni.
SZEMPONT
A Fidesz kommunikációs igazgatója azután reagált, hogy a DK politikusa szerint hiba volt hátat fordítani az uniós vakcinabeszerzésnek.
SZEMPONT
Egy nap csak egy ember, maximum egy órára mehet látogatóba, a maszkviselés és a védettségi igazolvány vagy negatív PCR-teszt továbbra is kötelező.
SZEMPONT
Valóban szakmai megközelítésből fogták meg a témát, még a vakcina is szerepet kapott a történetben.
SZEMPONT
A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában az enyhítések bejelentése mellett a gazdaság újraindításáról és az ellenzékről is beszélt.
SZEMPONT
Néhány napon belül meglehet az 5 millió beoltott, onnantól kezdve vége a maszkviselésnek és a kijárási tilalomnak, 200 fő alatt megrendezhetők a lagzik.
Népszerű
Ajánljuk