KÉK HÍREK
25 milliárd forintnyi pályázati támogatást zsíroztak le, most 54 ember ellen emelt vádat az ügyészség. Egy hivatalos személy jól szervezett korrupciós hálózatot épített ki, és milliós összegért cserébe elintézte, hogy nyerjen az adott pályázat.
KÉK HÍREK
Egy 2021-es forgatáson történt halálos baleset miatt. Most előkerült egy új fegyverszakértői vélemény.
KÉK HÍREK
Az 51 éves férfit csak az állította meg, hogy frontálisan ütközött egy szembejövő autóval. Az ámokfutásával több ember életét is veszélyeztette, és több mint tízmillió forintos kárt okozott.
KÉK HÍREK
A helyi óvoda udvarán több fából készült játék is volt, egy vizsgálat megállapította, hogy közülük a mászóka balesetveszélyes. A polgármesternek ki kellett volna javíttatnia az eszközt vagy elbontatnia, Az óvodának pedig nem lett volna szabad használnia addig.
KÉK HÍREK
Bár tudott a gyerek allergiájáról, mégis feltálalt neki egy mogyorókrémes ostyát. A kisfiú rosszul lett, a kiérkező mentők pedig már nem tudták megmenteni az életét.
KÉK HÍREK
Nem valószínű, hogy az ügy hatással lehet az elnökre, de érdekes adalék a hamarosan induló 2024-es elnökválasztási kampány előtt.
KÉK HÍREK
A nő az első emeleti lakás egyik ablakát és a szúnyoghálót tartó keretet is kinyitotta résnyire, amin kizuhant a kanapén keresztül az ablakpárkányra felmászó kisgyermek.
KÉK HÍREK
A kislány édesapjának figyelmetlensége miatt életveszélyes állapotba került, de végül felépült a sérüléseiből.
KÉK HÍREK
Négy hónapon belül harmadszor emelt bűnvádat az ügyészség Donald Trump ellen kedden, a szövetségi ügyészség ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni hatalomátadással kapcsolatban állítaná bíróság elé a volt amerikai elnököt.
KÉK HÍREK
A férfi felvett az udvaron egy törött tükördarabot és azzal hatszor hátba szúrta a fiút, közben azt kiáltotta, hogy megöli.
KÉK HÍREK
Ittasan lehúzta a földre a hajánál fogva, és többször ököllel megütötte. Ezután megrugdosta a földön fekvő, védekezni próbáló asszonyt.
KÉK HÍREK
A miniszter szerint ha Trump nyerte volna meg a legutóbbi elnökválasztást, akkor az orosz-ukrán háború nem tört volna ki, mert Trump hivatali ideje alatt nem történt orosz támadás senki ellen.
KÉK HÍREK
William Barr szerint nevetséges Trump narratívája, miszerint egy kormányzati „boszorkányüldözés” áldozata. A volt elnök szombaton arról beszélt hívei előtt, hogy soha nem fogják letartóztatni.
KÉK HÍREK
A volt amerikai elnök ellen vádat emeltek, mert minősített iratokat tárolt otthonában. Június 13-ra idézték be Miami szövetségi bíróságára. Szerint azonban ő ártatlan.
KÉK HÍREK
A két kiskunhalasi férfi ököllel ütötte és megrugdosta ittas áldozatát, aki a bántalmazás nyomán életveszélyes koponyasérülést szenvedett.
Népszerű
Ajánljuk