HÍREK
A lelkészt a 2022-es NAV-razzia akadályozása miatt vádolják, amiért felfüggesztett börtönt kértek rá. A kormányhivatal közben már az iskoláit is bezáratta.
HÍREK
Gyakran egyszerűen otthon, vagy éppen az utcán hagyták a gyerekeket, felügyelet nélkül. Az apára 20, az anyára 15 év fegyház várhat.
HÍREK
A támadó haragosa édesanyján akart bosszút állni. A vasvillával a nyaka felé szúrt, majd egy késsel hónaljon sebesítette meg az asszonyt.
HÍREK
A támadó az eset után az öltözőben rejtőzött el, majd átöltözve menekült el a helyszínről, a rendőrök másnap fogták el. A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat.
HÍREK
A lelkész szűkszavúan reagált arra, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség két év felfüggesztett börtönbüntetést kért rá csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszakra irányuló csoport vezetése miatt.
HÍREK
Forronganak az indulatok az Iványi Gábor elleni vádemelés miatt. Felföldi József szerint a hatalom morális csődben van, innen már nincs lejjebb.
HÍREK
A Momentum egykori elnöke ellen csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. Szerinte a kormány a számára kellemetlen ügyekről, például a Szőlő utcáról vagy a gyermekvédelemről akarja elterelni a közvélemény figyelmét.
HÍREK
Az ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat Iványi Gáborral és több ellenzéki politikussal szemben is.
HÍREK
A lelkész ellen csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. Rajta kívül még négy jelenlegi vagy volt ellenzéki politikus és két további személy ellen is vádat emeltek.
HÍREK
A támadásról felvétel készült, a család szakemberhez viszi a fiút. Négy gyanúsítottnál próbára bocsátást és értékrend-korrekciót kérnek, az ötödiknél közérdekű munkát, amennyiben a bíróság jóváhagyja az ügyészi javaslatot.
HÍREK
A fiatal férfi egy gyorsétterem parkolójában esett hatalmasat az elektromos rollerrel. Nem elég, hogy súlyosan megsérült, most a törvény előtt is felelnie kell a tettéért.
HÍREK
A férfi többször is zaklatta a nála lakó család kislányát, miközben a szülők nem voltak otthon. Az ügyészség 13 év fegyházbüntetést kért rá.
HÍREK
A főpolgármestert augusztusban gyanúsítottként hallgatták ki a felvonulás miatt. Azt mondja, a szabadságot és a szerelmet nem lehet betiltani.
HÍREK
A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a férfit fegyházbüntetésre, emellett állapítsa meg, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.
HÍREK
A 48 éves férfi egy szabálysértés után kezdett menekülni, hajmeresztő manőverekkel. A rendőrök végül nem tudták feltartóztatni az M1-esen.
HÍREK
Nyolc megvadult kutya rontott rá az iskolásra, akit az apja mentett meg. Úgy tudni, az állatok gazdája tudott a veszélyről, de nem tett semmit.
HÍREK
Az elkövetéskor 12, 13 és 15 éves kamaszlányok ellen csoportos rablás bűntette miatt emeltek vádat.
Népszerű
Ajánljuk