UTAZZ
Az All You Can Fly bérlettel korlátlan számú repülőjegy foglalható egy éven belül, de van pár megkötés. Például három nappal az indulás előtt lehet foglalni, már ha van még szabad hely a gépeken.
UTAZZ
A német világutazó, Luca Pferdmenges szerint Egyiptom a világ egyik leginkább túlértékelt helye és a legidegesítőbb ország a turisták számára.
UTAZZ
Egy thaiföldi nyaralás megszervezése nagy kihívást jelenthet, útmutatónk viszont segít, hogy felkészülten vághass bele a nagy kalandba.
UTAZZ
A késés miatt véletlenül megszegtek egy tengeri utazásról szóló törvényt is, amiért 9000 dolláros bírságot kapott az oklahomai család. A hajótársaság azt ígérte, hogy megtéríti nekik az extraköltségeket.
UTAZZ
A Tisza-parti település egyik jellemzője, hogy sokat süt a nap errefelé. Ráadásul a napfelkelték és naplementék még különlegessebbé varázsolják ezt a kedves várost.
UTAZZ
A magyar miniszterelnök egy rövid összeállításban foglalta össze, hogy merre járt és kikkel találkozott az elmúlt másfél hétben.
UTAZZ
Azt ígérik, hogy igyekeznek pótolni a kieső járatokat, vagy javítani a klímákat, de szerintük, aki érzékeny a nagy melegre, inkább ne induljon útra vonattal, vagy csak klímás járművön utazzanak.
UTAZZ
Külföldi nyaralást tervezel? A tudatos felkészülés már a csomagolásnál elkezdődik – de ne csak a napszemüvegre és az útlevélre gondolj! Megmutatjuk, hogyan óvhatod meg a bankkártyaadataidat és a pénzügyeidet, hogy a pihenés tényleg gondtalan lehessen.
UTAZZ
Aydin Brown egy németországi kikötőben szállt le csütörtökön. Szombaton találták meg, miután már mindent tűvé tettek érte.
UTAZZ
A magyar kormányfő részt vett a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozóján. Josep Borell szerint azonban Magyarország nem kapott felhatalmazást a kapcsolatok előmozdítására.
UTAZZ
Nagyon sok késésre lehet számítani a turistaszezon, valamint a sportesemények, a labdarúgó Európa-bajnokság és a hamarosan kezdődő párizsi olimpia miatt. A reptéren segítőpontokat alakítottak ki az A és a B terminálon a beszálló kapuknál.
UTAZZ
Még csak pár napja vette át az EU soros elnökségét Magyarország, de Orbán Viktor már járt Kijevben, és sajtóértesülések alapján pénteken Putyinnal is találkozik.
UTAZZ
Az utasok elmondása szerint a cég semmilyen tájékoztatást nem adott. A reptéren rengeteg ember volt, se leülni, se levegőt kapni nem lehetett.
UTAZZ
A MÁV szerint is sok az ittas, kábult, bódult személy, akik rendszeresen zavarják az utasokat. A közlekedési társaság azonban azt írta, hogy ők nem tudják és nem is akarják átvenni a rendőrség jogkörét.
UTAZZ
A zenész közösségi oldalán kért elnézést utastársaiktól, amiért a gép csak háromórás késéssel tudott felszállni és Antalyába indulni. Sőt, meg is hívta egy italra a fedélzeten tartózkodókat.
UTAZZ
Elsősorban a 4 ezer forintos sikló lepte meg őket, de az is igaz, hogy a kilátás kárpótolta őket. Ahogyan például a dunai hajókázás is.
UTAZZ
Sokan szinte spirituális élményként beszélnek a dologról. Mások szerint egyszerűen embertelen.
Népszerű
Ajánljuk