HÍREK
A turizmusban dolgozókat pedig soron kívül beoltják. Az ország szeretné megmenteni az idegenforgalmi idényt, ezért mindent megtesznek azért, hogy a vendégek biztonságban érezzék magukat.
HÍREK
A monda szerint a minden évben egyszer bekövetkező jelenség Szent Imre herceg halálához kötődik.
HÍREK
A lábad alatt, a földből felbuborékozó víz látványa, az ezernyi színben tobzódó növények, a békakoncerttel váró égerláp, a függőhíd, a kilátó rengeteg élményt nyújt a környezetet tiszteletben tartó látogatónak.
HÍREK
Tavaly nyáron Magyarország is három kategóriába (zöld, sárga, piros) sorolta az országokat fertőzöttség szempontjából.
HÍREK
A hajózási társaság azonban a járvány miatt szigorított az utazási feltételeken, amelyek visszavonásig maradnak érvényben.
HÍREK
Arra kérnek mindenkit, hogy az egy háztartásban élőkkel kiránduljunk együtt, a turistautakon tartsuk a 1,5 méteres távolságot és a népszerű látnivalók helyett a kevésbé ismerteket keressük fel.
HÍREK
A karanténkötelezettséget ki lehet váltani 180 napnál nem régebbi oltási bizonyítvánnyal vagy igazolással arról, hogy a beutazó átesett a fertőzésen.
HÍREK
Az előzetesből kiderül, hogy az egész csapat remekül érezte magát, és néhány helyszínt is felvillantanak.
HÍREK
A közös uniós egészségügyi igazolás, az úgynevezett zöld tanúsítvány június 15-től lesz érvényes digitális és papír változatban is mind a 27 tagállam számára. Elmondták, hogy milyen adatokat fog tartalmazni.
HÍREK
Tanösvények, madárles, egy Marsbéli táj és egy romantikus patakvölgy is remek program lehet az egész családnak.
HÍREK
Halványkék, türkiz, rózsaszín, homokszín - csupa finom árnyalat, csupa lágyság. Mintha egy romantikus festő álmodta volna meg - ilyen is tud lenni a magyar tenger.
HÍREK
A mesterségesen kialakított tóban hatalmas halak élnek, de kifogásuk igazi kihívás, hiszen a mederben meghagyták a régi fákat. Ez az állatoknak remek menedék, de a horgászoknak feladja a leckét.
HÍREK
A Miniszterelnökséget vezető minisztert arról kérdezték a Parlamentben, hogy lesz-e következménye Mészáros Lőrinc nyaralásának.
Népszerű
Ajánljuk