SZTÁRVILÁG
A rapper nem bánta meg a váltást, sőt, most jobban érzi magát, mint valaha. Barátaival is szoros maradt a kapcsolata, gyakran összejárnak bulizni és nosztalgiázni.
SZTÁRVILÁG
Nem sokkal azután mondták le a mai találkozót, hogy kiderült: az amerikai külügyminiszter nem lesz jelen. Közben kiszivárgott, hogy Moszkva kész engedni.
SZTÁRVILÁG
A Tesla bevételei mélyrepülésben, Elon Musk politizálása miatt egyre többen fordulnak el a cégtől. Közben jönne az önvezetés és az új humanoid, de minden csúszik.
SZTÁRVILÁG
Az USA békejavaslata szerint Oroszország megtarthatná a Krímet, de ezt Kijev elutasítja. Marco Rubio ezért maradhat távol, de hivatalosan mással indokolták.
SZTÁRVILÁG
A Harvard 30 éves kutatóját azért tartóztatták le, mert nem jelentette be a nála lévő békaembriókat. Ha bűnösnek találják, ki is utasíthatják az USA-ból, Oroszországban azonban börtön is várhat rá.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai bíróság kimondta: Horvátországnak fizetnie kell a magyar olajcégnek. Ha nem utalnak, lefoglalhatják a gépeiket, számláikat és más értékeiket is az USA-ban.
SZTÁRVILÁG
A döntés négy ázsiai országot érint, ahol kínai napelemgyárak működnek. Az amerikaiak szerint az érintett cégek tisztességtelenül nyomták le az árakat.
SZTÁRVILÁG
Ugyanakkor a villanyautózás vártnál lassabb felfutása miatt a mostani kapacitásproblémák évekig velünk maradhatnak - mondja az autópiaci szakértő. Trump vámháborúját mindenki megszenvedi majd, Magyaroszág is.
SZTÁRVILÁG
A csoportban benne volt a felesége, a bátyja és a személyes ügyvédje is. Az első Signal-csoportban Hegseth hasonló részleteket osztott meg a támadással kapcsolatban, mint a másodikban. Ebben a csoportban ott volt a The Atlantic főszerkesztője, Jeffrey Goldberg is.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai elnök durva üzenetekkel tette emlékezetessé az ünnepet. A baloldalt, bírókat és Bident sem kímélte húsvéti köszöntőjében.
SZTÁRVILÁG
Egy színlátást és színvakságot vizsgáló kísérlet során lézert irányítottak a résztvevők szemébe. A retina ingerlésével eddig ismeretlen árnyalatot fedeztek fel.
SZTÁRVILÁG
A Kínából induló importáruk jó része már el sem jut Amerikába. A globális ellátás akadozik – és ez még csak a kezdet lehet. Az import egy hét alatt 64 százalékkal zuhant, miközben az export 30 százalékos csökkenést mutat az USA-Kína relációban.
SZTÁRVILÁG
A kínai Xiamen Airlines számára gyártott gépet már majdnem átadták a vevőnek, de végül visszafordították az USA-ba. A légitársaság súlyos pluszköltségekkel nézett volna szembe a vámháború miatt.
SZTÁRVILÁG
A 26 éves magyar férfit órákon át faggatták, majd elvették a telefonját és átkutatták az üzeneteit. Végül kitoloncolták az országból.
SZTÁRVILÁG
Áll a bál az Egyesült Államokban Rogán Antal miatt. Több demokrata szenátor is élesen bírálja a Trump-adminisztrációt, amiért levették a magyar minisztert a szankciós listáról.
SZTÁRVILÁG
A kínai hatóságok egy új szabályozás előkészítéséig tiltják az érintett nyersanyagok kihajózását. Amerikában hamar kifogyhatnak a létfontosságú alkatrészek.
SZTÁRVILÁG
Az ukrán elnök szerint Putyin nem fog megállni, és világháború is lehet a vége. Sajnálja, hogy az orosz propaganda már az amerikai politikát is elérte.
Népszerű
Ajánljuk