FELFEDEZŐ
Mikor arról kérdezték, mihez kezd a nyereménnyel, azt mondta, megosztja a családjával és korán nyugdíjba meg.
FELFEDEZŐ
Az amerikai elnök komoly katonai és pénzpiaci szankciókat ígér, ha az oroszok behatolnak a szomszédos ország területére, ugyanakkor tárgyalna is orosz kollégájával.
FELFEDEZŐ
A hálózat jelen állapotában megzavarhatja a gépek műszereit – állítja több ázsiai társaság.
FELFEDEZŐ
Az egy éve távozott volt elnök gratulált a magyar miniszterelnöknek az elért gazdasági sikerekhez, és szóba kerültek a migránsok is.
FELFEDEZŐ
A volt elnök a „Mentsük meg Amerikát” elnevezésű nagygyűlésen arról is beszélt, hogy „a szélsőséges demokraták kommunista országot akarnak csinálni az Egyesült Államokból”.
FELFEDEZŐ
Minden eddigi rekordot megdöntött az új fertőzöttek száma az USA-ban: 1,35 millió esetet jelentettek
Az omikron variáns tarol az Egyesült Államokban és Európában is.
FELFEDEZŐ
A farkasok ezúttal kénytelenek voltak megvárni, amíg a medve befejezi az étkezést, mielőtt hozzáfértek a saját jussukhoz.
FELFEDEZŐ
Közleményt adott ki az USA volt elnöke, amiben nyíltan kiáll a magyar miniszterelnök mellett.
FELFEDEZŐ
Magyarországon is előfordult már ilyen, 2010-ben Rákóczifalván egy hét alatt kétszer is békaesőről számoltak be.
FELFEDEZŐ
A fogadóirodák szerint csak négyszer nagyobb az esélye annak, hogy Adam Sandler végre Oscar-díjat kap, mint hogy földönkívüliek érkezzenek a Földre.
FELFEDEZŐ
Mindezt ugyanazon a napon. Később orvosnak szeretne tanulni, a Heimlich-fogást a YouTube-on tanulta meg.
FELFEDEZŐ
A világ egyik legnevesebb egyetemére csaknem 47 ezren jelentkeztek tavaly, de kevesebb mint 5 százalékukat vették fel.
FELFEDEZŐ
A városi rendőrség gyűlölet-bűncselekményekben illetékes különleges nyomozói csoportja indított vizsgálatot az ügyben.
Népszerű
Ajánljuk