FELFEDEZŐ
Az Egyesült Államokban más összetevő kerül az üdítőbe Donald Trump és egészségügyi minisztere, a szélsőségesen konteóhívő Robert F. Kennedy kérésére.
FELFEDEZŐ
Az amerikai elnököt Allah ellenségének nyilvánították. A rendeletet a regnáló nagyajatollah adta ki, akinek a halála után is érvényben marad.
FELFEDEZŐ
Több mint egy évnyi bizonytalanság után újra előkerült a 35 éves Tori Milsak, akit 2024 júniusa óta eltűntként tartottak nyilván az amerikai Arkansas államban.
FELFEDEZŐ
Az amerikai elnök szerint orosz kollégájának a saját hazájával kapcsolatban kellene segítenie, nem Irán ügyében,
FELFEDEZŐ
A hódmezővásárhelyi polgármester elemében volt, még vicces feliratokat is készített a védelmi tanácson részt vevő kormánytagok szövegbuborékaival.
FELFEDEZŐ
Hétvégén az Egyesült Államok megtámadta Irán atomlétesítményeit, amire válaszul a perzsa állam lezárta a Hormuzi-szoros fontos kereskedelmi útvonalát. Ez nem maradt nyom nélkül a világkereskedelemben sem.
FELFEDEZŐ
A bűnöző évtizedeket töltött rács mögött, egy maffiagyilkosság miatt. Most azért szabadult, hogy családja körében halhasson meg.
FELFEDEZŐ
A 79. születésnapját és a hadsereg évfordulóját is ünnepelték aznap. Bár a videófelvételen úgy tűnik, az amerikai elnök szeme csukva van, a szemcsés minőség miatt nem egyértelmű, valóban elaludt-e.
FELFEDEZŐ
Először Friedrich Merz német kancellár emelte ki a csütörtöki találkozó során, hogy közeleg a D-nap évfordulója. Az amerikai elnök mondatára a német kancellár higgadtan válaszolt.
FELFEDEZŐ
A milliárdosok háborúja egyre durvább: Elon Musk szerint Trump az Epstein-ügy érintettje. A Tesla közben hatalmasat bukott a tőzsdén, Trump pedig állami pénzek megvonásával fenyeget.
FELFEDEZŐ
A milliárdos vállalkozó az X-en borult ki Trump új költségvetési tervén. Szerinte ez az egész Amerika jövőjét veszélyezteti, és szégyellheti magát, aki ezt megszavazta.
FELFEDEZŐ
A világ leggazdagabb embere szerda este jelentette be távozását. A döntés előzménye Trump új adócsomagja, amit Musk túl drágának és pazarlónak nevezett.
FELFEDEZŐ
Az amerikaiak 56 százaléka úgy érzi, hogy hazájuk túl konzervatív, 53 százalékuk pedig túlságosan megosztottnak tartja. A kitöltők fele el akarja kerülni a fegyveres erőszakot, amely szerintük jellemző az Egyesült Államokra.
FELFEDEZŐ
A lezuhanó gép több mint tíz házat sodort el, és minden autó lángra kapott az utcán. A hatóságok szerint a halálos áldozatok a repülőn utaztak.
FELFEDEZŐ
A Fehér Ház közölte, hogy Trump egy második hívást is indított, amelyben Macron, Meloni, Stubb, Ursula von der Leyen és Zelenszkij is részt vett. Trump szerint a Vatikán kész helyet biztosítani később a béketárgyalások számára.
FELFEDEZŐ
Ifj. Schobert Norbi egyedül vág neki az amerikai álomnak, pedig párkapcsolatban él itthon. Nagy üzleti tervei vannak, ezért váltana kontinenst.
Népszerű
Ajánljuk