KÉK HÍREK
A lezuhanó gép több mint tíz házat sodort el, és minden autó lángra kapott az utcán. A hatóságok szerint a halálos áldozatok a repülőn utaztak.
KÉK HÍREK
A Fehér Ház közölte, hogy Trump egy második hívást is indított, amelyben Macron, Meloni, Stubb, Ursula von der Leyen és Zelenszkij is részt vett. Trump szerint a Vatikán kész helyet biztosítani később a béketárgyalások számára.
KÉK HÍREK
Ifj. Schobert Norbi egyedül vág neki az amerikai álomnak, pedig párkapcsolatban él itthon. Nagy üzleti tervei vannak, ezért váltana kontinenst.
KÉK HÍREK
László András kormánybiztos az amerikai támogatások ügyében utazott a tengerentúlra. A találkozó mégsem hozott áttörést, sőt, aggodalmat is keltett Washingtonban.
KÉK HÍREK
Igen, ezt Donald Trump, a világ vezető hatalmának, az Amerikai Egyesült Államoknak az elnöke írta közösségi oldalán, a világ egyik legnépszerűbb énekeséről.
KÉK HÍREK
javaslat szerint minden olyan „kép, ábra, grafikus fájl, film, videófelvétel vagy más vizuális megjelenítés”, amely „felkelti az érdeklődést a meztelenség, a szexualitás vagy a kiválasztás iránt”, bűncselekménynek számítana. Többen is kritizálták a javaslatot.
KÉK HÍREK
A megállapodásról Donald Trump amerikai elnököt is tájékoztatták, a részleteket pedig hétfőn ismertetik. A vámok gyakorlatilag kereskedelmi embargónak feleltek meg a világ két legnagyobb gazdasága között.
KÉK HÍREK
Joe Biden először szólalt meg hivatalos távozása óta, és nem finomkodott. A volt elnök Trump terveit őrültnek, Putyin politikáját veszélyesnek nevezte.
KÉK HÍREK
Elképesztő szexbotrány borzolja a kedélyeket a tengerentúlon. A 35 éves feleség a kiskorú mostohafiára hajtott rá.
KÉK HÍREK
A külügyi szóvivő szerint Washington továbbra is közvetítőként vesz részt, de a jövőbeli szerep attól függ, lesz-e előrelépés a felek között.
KÉK HÍREK
Harry azt is elárulta, hogy „sok vita volt köztem és néhány családtagom között, de megbocsátottam nekik”. Az is elhangzott, hogy nem tudja, mennyi ideje lehet hátra a rákkal küzdő Károly királynak, mert az uralkodó nem beszél vele.
KÉK HÍREK
Az orosz oldalon harcolt zsoldos a háború kegyetlenségéről, illetve arról beszélt, milyen megtévesztők a toborzó hirdetések. Az USA-ból üzent haza.
KÉK HÍREK
Az alap 50–50 százalékban lesz Ukrajna és az Egyesült Államok tulajdonában, a két ország közösen irányítja majd, és a szavazati joguk is egyforma. A nyersanyagok tulajdonjoga és ellenőrzése Ukrajnánál marad, az állam határozza meg, hogy mit és hol termelnek ki.
KÉK HÍREK
Összesen négy halálos áldozata van a tragédiának. A rendőrség egyelőre vizsgálja az eset körülményeit.
KÉK HÍREK
Amal Clooney segített a Nemzetközi Büntetőbíróságnak a Netanjahuval kapcsolatos ügyében. Emiatt szankciók fenyegetik, aminek az is lehet a vége, hogy akár az Egyesült Államokba sem léphetne be.
KÉK HÍREK
Már a független szavazók is többségében elutasítják az elnök politikáját. Trump fő szavazóbázisában történt a leglátványosabb csökkenés, és minden fontos témában elutasítók az emberek a politikájával szemben.
KÉK HÍREK
JD Vance a húsvéti hétvégén látogatott a Vatikánba, ahol szigorúan tiltott dolgot tett a fiával közösen, miközben Michelangelo híres mennyezeti freskóját nézte.
Népszerű
Ajánljuk