SZTÁRVILÁG
A sussexi hercegi pár és Trump között már korábban is feszült volt a viszony. Meghan Markle korábban nőgyűlölőnek nevezte Trumpot, ami tovább mélyítette az ellentétet köztük.
SZTÁRVILÁG
Arra hivatkozva hozta meg döntését, hogy elődje ugyanezt tette vele is. Szerinte semmi nem indokolja, hogy a leköszönt elnök hozzáférjen minősített kormányzati információkhoz.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai elnök megismételte, hogy célja minél hamarabb befejezni a háborút. Ugyanakkor ismét felhozta az ukrán ritka földfémek kérdését is.
SZTÁRVILÁG
A kormányfő azt mondta, hogy erről még a megválasztása előtt megállapodtak Donald Trumppal.
SZTÁRVILÁG
A magyar miniszterelnök is megszólalt az USA legnagyobb segélyszervezetének beszántásáról. Szerinte az előző amerikai kormány alatt nemcsak az „ultraprogresszív Politicót”, hanem „lényegében a teljes magyar baloldali médiát” is támogatták.
SZTÁRVILÁG
Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök egyelőre nem zárkózik el a javaslattól. Trump elképzelése szerint Jordánia és Egyiptom is területeket bocsátana a palesztinok rendelkezésére.
SZTÁRVILÁG
Cserébe Mexikó megígérte, hogy 10 ezer katonát küld a két ország határára a kábítószer-kereskedelem visszaszorítására.
SZTÁRVILÁG
Szomszédai áruira 25, Kína esetében 10 százalékot vetne ki a Trump-kormányzat. Az illegális bevándorlást és a fentanilkereskedelmet nevezték meg fő okként, ugyanakkor Kanada még súlyosan visszavághat.
SZTÁRVILÁG
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Marco Rubio, az Egyesült Államok frissen kinevezett külügyminisztere telefonon egyeztetett a világpolitika legégetőbb kérdéseiről.
SZTÁRVILÁG
Vegyes megoldással állt elő a keresőóriás, de sokan így is vitatják a döntést. A névvitába beszállt az Associated Press is.
SZTÁRVILÁG
Az új elnök a hurrikán- és árvíz-sújtotta Észak-Karolinában, majd a tűzvésszel érintett Dél-Kaliforniában járt. Közölte, hogy elnöki rendeletet hoz a Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség gyökeres átalakításáról, de akár a teljes szervezet megszüntetése is szóba jön.
SZTÁRVILÁG
A régi-új amerikai elnök veszélyhelyzetet és nagyon szigorú bevándorlási és kitoloncolási politikát hirdetett. A hadsereget is a déli határhoz vezényelték.
SZTÁRVILÁG
Nem okozott meglepetést a döntés, Trump első elnöksége alatt is otthagyta már a megállapodást az Egyesült Államok. A régi-új elnök célja egyértelműen a fosszilis energiahordozók előnyben részesítése.
SZTÁRVILÁG
José Raúl Mulino kijelentette, hogy a csatorna semleges, annak működésébe egyetlen más ország sem szól bele. Ugyanakkor sürgette a párbeszédet is az ügyben.
SZTÁRVILÁG
Orbán Balázs szerint az amerikai elnök beiktatása inkább egy ünnep. Helyette a kormányfő inkább egy konferencián küldte el a pokolba azokat, akiknek nem tetszett a magyar soros elnökség.
SZTÁRVILÁG
Ünnepelték a normalitás visszatérését, beszóltak David Pressmannek és az ellenzéknek, és közösen énekeltek is a beiktatott amerikai elnöknek a durva hidegben.
SZTÁRVILÁG
Az új elnök felmondja a Green New Dealt, hadat üzent a drogkartelleknek, és szerinte minden nagyon gyorsan fog megváltozni.
Népszerű
Ajánljuk