HÍREK
Ben Wallace brit védelmi miniszter szerint a NATO „nem az Amazon házhoz szállító szolgálat”, valamint Ukrajna helyesen tenné, ha „hálát tanúsítana”. Wallace ősszel visszavonulni készül.
HÍREK
A magyar államfő a Krími Platform fórumán vesz részt, előtte Kárpátalján ünnepli az állami ünnepet.
HÍREK
Deutsch Tamás és Deli Andor szerint rendkívül aggasztó pénzügyi szabálytalanság komoly gyanúja merülhet fel a pénzügyi ciklus félidei felülvizsgálatánál.
HÍREK
Az Oroszország által fogva tartott 864 civil sorsából az ENSZ emberi jogi hivatala 178-ét részletesen dokumentálta is.
HÍREK
Az orosz elnök más rossz hírt is kapott: hadseregének egyik tábornoka életét vesztette egy ukrán rakétától. Egy kelet-ukrajnai városban pedig többen meghaltak egy rakétatámadásban.
HÍREK
Összeomolhat az erőmű hűtőtava a Sugárvédelmi és Nukleáris Biztonsági Intézet (IRSN) jelentése szerint. Ez nem feltétlenül járna katasztrófával, de jelentősen növeli a kockázatokat.
HÍREK
„A kahovkai vízerőmű katasztrófája és a zaporizzsjai atomerőmű orosz elfoglalása fényében az ilyen döntések szürreálisnak tűnnek” - mondta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.
HÍREK
Hiába próbálta az orosz légvédelem leszedni a nyugati rakétákat, nem jártak sikerrel. Az oroszok visszaszorultak Bahmutnál is.
HÍREK
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Oroszországot tartja felelősnek a gát felrobbantásáért. Az ukránok lehallgatott telefonbeszélgetések alapján azt állítják, hogy Oroszország további gátaknál tervez robbantásokat.
HÍREK
A kahovkai víztározó biztosítja a zaporizzsjai atomerőmű hűtését. Kilenc balatonnyi víztömeg zúdulhatott ki a felrobbantott gát mögül.
HÍREK
A helyi orosz hatóságok először mélyen hallgattak a katasztrófáról, később az ukrán hadsereg tüzérségét okolták a történtek miatt.
HÍREK
A magyar kormány YouTube-csatornáján megjelent egy videó, amelyen a Krím-félsziget nem Ukrajna, hanem Oroszország része.
HÍREK
Az ukrán elnök tanácsadója szerint a magyar miniszterelnök az agresszor álláspontjára helyezkedett.
HÍREK
Összesen mintegy 5000 dolláros (1,7 millió forintos) bevonulási pénz, valamint fele ekkora havi fizetés is üti a markukat – no meg orosz állampolgárság.
HÍREK
Máskor, ha igazolni akarja történelemhamisító elméleteit, talán alaposabban megvizsgálja a térképeit, mielőtt posztol róla.
HÍREK
Boris Pistorius német védelmi miniszter bírálta Magyarországot, amiért Budapest blokkolja az Ukrajnának nyújtott további katonai segélyt.
Népszerű
Ajánljuk