KÖZÖSSÉG
A 70 éves asszony furcsán vette a levegőt alvás közben, majd egyáltalán nem lélegzett. Férje ezért mentőt hívott, közben pedig az egész család felkelt és megkezdték az újraélesztést.
KÖZÖSSÉG
Csaknem egy órán keresztül küzdöttek a mentők a testőr életéért, de végül stabil állapotban szállíthatták kórházba, köszönhetően annak, hogy az üzletember időben megkezdte az újraélesztést.
KÖZÖSSÉG
Újra kellett éleszteni egy nagykanizsai szavazót, egy sorban álló orvos kezdte el a segítségnyújtást
Az idős embert végül a mentők kórházba vitték. A szavazást a férfi ellátásig szüneteltették.
KÖZÖSSÉG
A 30 év körüli férfi hétvégén egy tamási autómosóban lett rosszul. Kiderült, hogy két éve is ezen a napon mentették meg az életét.
KÖZÖSSÉG
Az 50 év körüli férfi váratlanul lett rosszul az otthonukban. Felesége azonnal mentőt hívott és megkezdte az újraélesztést.
KÖZÖSSÉG
A helyszínen lévő két fizitoerapeuta hívta a mentőket, és a diszpécser útmutatásával azonnal megkezdték a fiatal labdarúgó újraélesztését.
KÖZÖSSÉG
A 65 év körüli férfi összeesett, aztán már nem is lélegzett. A fiú időben megkezdte az újraélesztést, ezzel megmentette apja életét.
KÖZÖSSÉG
Sikeresen újraélesztették, de pár nappal később a kórházban szervezete feladta a küzdelmet.
KÖZÖSSÉG
Telefonos segítséggel és egy iskolai defibrillátorral sikerült megmenteni egy 50 év körüli férfi életét hétfőn Debrecenben.
Népszerű
Ajánljuk