SZTÁRVILÁG
A pár tavaly nyáron, közel tíz év után jelentette be a válását, de békés elválást ígértek. Most úgy tűnik, mindketten sikeresen léptek tovább, és megtalálták a boldogsághoz vezető új utat.
SZTÁRVILÁG
A személyi edző új kedvese, a 33 éves Kitti korábban profi futballista volt. A kapcsolatuk a negatív kommentáradat közepén indult egyetlen pozitív hozzászólásból.
SZTÁRVILÁG
A fiatal lány maga kereste meg az egykori realityszereplőt, akinek azonnal megtetszett. Már közös jövőt terveznek, Szolnoki még külföldre is elkísérné szerelmét.
SZTÁRVILÁG
A fiatal énekesnő márciusban mutatta meg új párját a közösségi oldalain, de eddig még nem beszélt a kapcsolatukról.
SZTÁRVILÁG
Bár Schobert Norbi és Rubint Réka lánya nemrég azt mondta, hogy az elmúlt időben a Sztárboxra szeretett volna koncentrálni, és hiába voltak próbálkozások, nem ismerkedett senkivel, mégis úgy tűnik, hogy rátalált a szerelem.
SZTÁRVILÁG
Lukács Miki Peller Annával való válásáról, és arról is beszélt, hogy új párjával mennyi mindent megéltek, pedig még csak 10 hónapja vannak együtt.
SZTÁRVILÁG
A NER új keletű, ádáz ellenségét állítólag nem érte váratlanul, hogy Varga az Állami Számvevőszék elnökével alkot egy párt.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő már a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorában is elszólta magát arról, hogy ismét szerelmes.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő áprilisban jelentette be, hogy szakított volt párjával. Most már ismerkedne, de azt tapasztalja, hogy félnek tőle a férfiak.
SZTÁRVILÁG
Evelin és Attila 8 hónapja alkot egy párt, kapcsolatukról azonban csak néhány napja beszéltek nyilvánosan először.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő később egy kommentben tette egyértelművé: Kárpáti Rebeka exe már két éve a fodrásza és nagyon jó barátja is, de nincs köztük ennél több.
SZTÁRVILÁG
Az egykori szépségkirálynő azt is elmondta, Csutival már rég lezárták a kapcsolatukat, amikor összejöttek G.w.M-el.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető a hírek szerint már a barátai előtt is vállalja új kapcsolatát, és Marsi Anikó is ismeri exe új szerelmét.
Népszerű
Ajánljuk