FELFEDEZŐ
Az adatbázis elvileg az elmúlt évtizedek valamennyi ufóészlelését számon tartja a nyolcvanas évekig visszamenőleg.
FELFEDEZŐ
Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetőjének elmélete szerint a Oumuamua nem üstökös. Meg is indokolja miért.
FELFEDEZŐ
Szomorú hír az ufóhívő közönségnek: valószínűleg sokkal prózaibb az oka a különleges Zala megyei jelenségnek.
FELFEDEZŐ
A 2004-ben és 2015-ben készült felvételeket korábban már vizsgáló szakember szerint ezek elég erős bizonyítékok arra, hogy „talán nem vagyunk egyedül”.
FELFEDEZŐ
A hivatalos álláspont szerint az eredetileg atomfegyverek tesztelésére szolgáló terület jelenleg az amerikai légierő egyik támaszpontja, ahol kiképzések és a légierő eszközeinek fejlesztése folyik.
FELFEDEZŐ
Hatalmas az érdeklődés a neten, több millióan találgatják, hogy Dobby éledt föl, vagy trükk-e az egész. Szerinted?
FELFEDEZŐ
A napokban megtartott konferencia résztvevői szerint 'galaktikus állatkertben' élünk, az idegenek pedig csendben figyelemmel kísérnek minket.
FELFEDEZŐ
Később kiderült, hogy a környéken nem volt katonai gyakorlat, és a légiforgalmi irányítás sem tudott magyarázatot adni a jelenségre.
FELFEDEZŐ
Az amerikai időközi választások floridai jelöltje komoly UFO-hívő, mert elmondása szerint hét évesen találkozott velük.
FELFEDEZŐ
Több mint 12 ezer méter magasan repült, és visszaverte a fényt. Drón és másik repülő sem lehetett...
Népszerű
Ajánljuk