TECH
Musk tavaly ősszel vásárolta meg a közösségi médiumot, és már akkor jelezte, nincs szándéka hosszú távon vezérigazgató lenni.
TECH
A Twitter egyik alapítója és korábbi vezérigazgatója, Jack Dorsey bejelentette, majdnem készen áll az általános megjelenésre a Bluesky elnevezésű új közösségimédia-platform, amely szavai szerint közhasznú és decentralizált lesz.
TECH
Továbbra is jó döntésnek tartja, hogy megvette a Twittert, de egy megfelelő ajánlat esetén hajlandó lenne megválni tőle.
TECH
A volt elnök ellen múlt héten emeltek vádat, mert 2016-ban lefizetett egy pornószínésznőt, hogy hallgasson korábbi afférjukról.
TECH
Meg a migrációra és a háborúra is. Egy német EP-képviselő csak annyit írt válaszképpen: nem az uniós pénzekre.
TECH
Esther Crawford alkalmazását 2020-ban vásárolta fel a Twitter, most azonban neki is mennie kellett a cégtől legalább 200 másik dolgozóval együtt.
TECH
A klímaaktivista a nőgyűlölő influenszer letartóztatására is frappánsan reagált, az újrahasznosítós tweetje is már aTop 10-ben van.
TECH
A volt orosz elnök sok vad elméletet osztott meg: szerinte meg fog alakulni a Negyedik Birodalom, és háborúzni fog Franciaországgal. Az Egyesült Királyság pedig visszatér az unióhoz, ami a szövetség bukásához fog vezetni.
TECH
Több mint 17,5 millióan voksoltak az üzletember oldalán indított szavazáson. Azt ígérte, az eredménynek megfelelően fog cselekedni.
TECH
A multimilliárdos üzletember egy videót is mutatott a Twitteren egy maszkos, kapucnis férfiről.
TECH
A milliárdos nem a levegőbe beszélt, amikor néhány hete hosszú, kemény munkát ígért a Twitter alkalmazottainak.
TECH
Kissé berágott az újabb kitiltás miatt, pedig csak magának köszönhette. Musk is kommentelt egyet a poszthoz.
TECH
A cég belső anyagait Elon Musk egy újságírónak adta át, aki azt saját csatornáján osztotta meg.
TECH
Az egyre furcsábban viselkedő rapper néhány órával korábban egy online interjúban arról beszélt, hogy szerinte Hitler is csinált jó dolgokat.
Népszerű
Ajánljuk