KÉK HÍREK
Layani MacLean bemászni még be tudott a legfeljebb négyéveseknek szánt hintába, de kijönni már nem tudott.
KÉK HÍREK
A brit fiúnak csak 5 százalék esélye volt a túlélésre, most pedig már első gyereküket várják a barátnőjével.
KÉK HÍREK
A kutyus odaszaladt a tűzoltókhoz, akik látták, hogy egyedül van. Így megitatták és elkezdték keresni a gazdáját.
KÉK HÍREK
A legtöbb káreset Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében történt.
KÉK HÍREK
Az asszonynak már erős fájdalmai voltak az ujjára szorult gyűrű miatt, a tűzoltóktól kért segítséget.
KÉK HÍREK
A kisgyereknek szerencsére semmi baja nem esett. Érdekes magyarázatot adott arra, miért mászott fel a házuk tetejére.
KÉK HÍREK
Szabadbattyánban hozta össze a sors a két testvért és másod-unokatestvérüket, akik ezúttal együtt küzdöttek meg a lángokkal.
KÉK HÍREK
A segítség másodperceken belül megérkezett, mivel az eset alig ötven méterre történt a VIII. kerületi tűzoltóságtól.
KÉK HÍREK
Pizzát és üdítőitalokat vittek az önkéntes tűzoltók a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház dolgozóinak.
Népszerű
Ajánljuk