KÖZÖSSÉG
A gödöllői tűzoltók még azt is megmutatták, hogyan köthetsz olyan hurkot, aminek a segítségével még egy ilyen reménytelen helyzet is megoldható.
KÖZÖSSÉG
A helyszínre elsők között érkező francia tűzoltónak fogalma sem volt, hogy kik utaztak a teljesen szétroncsolódott Mercedesben.
KÖZÖSSÉG
A Hableány-katasztrófa mentési munkálatai miatt kitüntetett tűzoltó búvár halálhírét a TEK jelentette be.
KÖZÖSSÉG
A buszról mindenki idejében leszállt, így szerencsére senki sem sérült meg, a jármű viszont szénné égett.
KÖZÖSSÉG
A Texasban élő családban a kisfiú az alvó anya lábát rángatta, miközben azt ismételgette, hogy „mama, forró”.
KÖZÖSSÉG
Hajnal óta tart a viharos szél országszerte, a János-hegyen a 127 kilométer/órát is elérte az orkán ereje.
KÖZÖSSÉG
A tüzet kora délelőttre eloltották, megakadályozva a lángok továbbterjedését. Az épületből 56 beteget kellett áthelyezni.
KÖZÖSSÉG
A kórház udvarán kedvenc létrás tűzoltóautójára felszállva a magasba emelkedett és megajándékozta a negyedik emeleten izgatottan várakozó gyerekeket.
KÖZÖSSÉG
Tűz ütött ki hétfőn kora reggel a Lehel téri metróaluljáróban egy műszaki kiszolgáló helyiségben, egy ember meghalt.
KÖZÖSSÉG
Az egy évvel ezelőtti tragédiáról újabb részletek derültek ki: nem ez volt az első eset, hogy a diszpécserek mulasztottak.
Népszerű
Ajánljuk