SZTÁRVILÁG
Lángolt a lakásuk mögötti nádas, Gáspár Bea elmondása szerint a tűz majdnem elért a kerítésükig és a garázsukig.
SZTÁRVILÁG
A tűzoltók vasárnap hajnalra tudták megfékezni a lángokat, amelyek szombat este csaptak fel Fonyód külterületén.
SZTÁRVILÁG
Az Alsó Sas utcai raktárban nem volt senki, nem történt sérülés, két tűzoltó viszont elesett, amikor egy palack zárószelepe repült.
SZTÁRVILÁG
Egy idősebb férfi nádtetős házában halt meg, egy másik férfi pedig egy romos, lakatlan épületben.
SZTÁRVILÁG
Körülbelül 1 millió forintos a kár, csak egy hónapra való széna maradt az állatoknak. A rendőrség rongálás miatt nyomoz.
SZTÁRVILÁG
A meghitt hangulatot árasztó dekorációk életveszélyesek is lehetnek, ha nem tartjuk be a megfelelő előírásokat.
SZTÁRVILÁG
Először egy kilencedik emeleti lakás gyulladt ki, majd a tűz átterjedt két másik lakásra is.
SZTÁRVILÁG
Az elhunyt házaspár a 12 éves unokájukkal élt együtt, ő könnyű sérülésekkel megúszta a tűzesetet. A férfi nem tett vallomást.
SZTÁRVILÁG
Ugyanannak a gyerekének a kezét és a lábát ragadta meg, mivel nem látott a füsttől. Másik fia csodával határos módon felépült az égési sérülésekből.
SZTÁRVILÁG
A templom tetőszerkezete már százötven négyzetméteren égett, amikor a tűzoltók nagy erőkkel a helyszínre értek. Végül sikerült időben eloltani a tüzet.
Népszerű
Ajánljuk