HÍREK
A Katona József Színház szerint felháborító, ahogy a Gothár-ügyre hivatkozva el akarják lehetetleníteni az egész magyar színházi életet.
HÍREK
A klímavészhelyzet kihirdetését követelték, és azt akarják, hogy a klímaváltozás tananyag legyen. Azt is kérik, hogy idén karácsonykor pedig ne tárgyakat hanem élményeket ajándékozzunk egymásnak.
HÍREK
A főpolgármester azt írta, kötelességének érzi, hogy kiálljon a kurdok mellett, és szomorúnak tartja, hogy a magyar kormány ezt nem érzi így.
HÍREK
Az Oktogontól indult a Budapestre érkezett török elnök elleni demonstráció, élőben közvetítettünk róla.
HÍREK
A kiabáló tömeg közrefogta az autójukat, amitől a kicsi megijedt, de végül az egyik kedvenc dalával megvigasztalták.
HÍREK
November 7-ére baloldali civilek demonstrációt szerveznek, a Facebook-eseménynél pár nap alatt tömegek jeleztek vissza.
HÍREK
Borkai Zsolt már elbukott, az a kérdés, hogy elveszítjük-e a becsületünket mi is - fogalmazott Glázer Tímea, az ellenzék közös polgármesterjelöltje.
HÍREK
A szeptember 26-án, csütörtök délután 5 órára meghirdetett esemény valójában 6 órakor kezdődik, a'késés' ideje alatt lesz a gyülekező a Keleti pályaudvar előtti téren.
HÍREK
Képviselők és a Brexitet ellenzők már több mint egy millió aláírást gyűjtöttek, továbbá tüntetéseket is szerveznek a döntés ellen. A parlamentben a kormány megbuktatását készítik elő, szeptember 10-ig van rá idejük.
HÍREK
A „rendszerváltás naponta meghamisított emléke” miatt tüntettek ellenzékiek a Szabadságkoncert előtt
Jánosi Katalin, Rainer M. János, Donáth László és Vásárhelyi Mária is ott volt a pár percig tartó flashmobon.
HÍREK
A tüntetők a kormány nemrég nyilvánossá vált tervezete miatt tiltakoznak, amely szerint erővel vennék el az akadémiai kutatóintézeteket.
HÍREK
'A szeretet és a félelem vezetett minket ide, ezekből merítettünk bátorságot, ezért vagyunk itt' – fogalmazott a maroknyi fiatal.
Népszerű
Ajánljuk