TUDOMÁNY
Először áramot termelnek, azzal részeire bontják a vizet, majd szén-dioxidot adnak hozzá – így lesz belőle nyers benzin vagy kerozin. Az olajcég már együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel.
TUDOMÁNY
A fizikus elmondta, hogy hónapok óta olyan intenzíven él és olyan keveset alszik, hogy néha álmossági hullám jön rá napközben. Ez eléggé megviseli.
TUDOMÁNY
„Mórról a világ tetejére” – írta Orbán Viktor Krausz Ferencnek a fizikai Nobel-díjhoz gratulálva.
TUDOMÁNY
Számtalan díjat, elismerést kapott, 1993-ban kiérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Elnyerte a Széchenyi-díjat (1995), a Stephanus-díjat (2003), a Szent Adalbert-díj nagyérem fokozatát (2005), emellett kapott Príma-díjat (2010), Budapest főváros díszpolgára lett (2013) és Széchenyi-nagydíjat is átvehetett (2021).
TUDOMÁNY
James Weiss már évek óta tanulmányozza ezeket a kis mikroszkopikus élőlényeket, de ilyet még soha nem tapasztalt korábban.
TUDOMÁNY
Zseniális sztorik a fejszámoló zseniről, aki kidolgozta a modern számítógépek működési elvét és megalkotta a játékelméletet – de sosem tartotta magát feltalálónak.
TUDOMÁNY
Vlagyimir Neszterov 74 éves volt, ő fejlesztette a jövőbeli orosz holdmisszió rakétáját. Egyelőre nem derült ki, hogy mi okozta a halálát.
TUDOMÁNY
Hamarosan véget ér a munkája az egyetlen ukrán kutatóállomáson, de közben földig rombolták az otthonát.
TUDOMÁNY
Ha minden jól megy, ez a kutatás előkészíti a terepet az emberek számára készített szerves műszíveknek.
TUDOMÁNY
A kutató a Guardiannek arról is beszélt, hogy gyorsabb lehetne a tudományos fejlődés üteme a világban, ha a tudósok képesek lennének félretenni az egójukat, és hatékonyabban együttműködni.
TUDOMÁNY
A módszert most azokra ráktípusokra is továbbfejlesztenék, amelyek inkább zsírt vagy fehérjét “esznek".
TUDOMÁNY
A miniszterelnök a világhírű biokémikus, Nobel-díjra is esélyes Karikó Katalinra tett megjegyzésén sokan felháborodtak.
TUDOMÁNY
A Széchenyi-díjas csillagász, kutatóprofesszor, a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke elsősorban a csillagok szerkezetével és fejlődésével foglalkozik.
TUDOMÁNY
A biokémikus Rint szerint régi kollégájuk nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott.
Népszerű
Ajánljuk