KÉK HÍREK
Egyelőre nem tudni, mi okozta a gázrobbanást a háromemeletes társasházban, ahonnan 42 embert menekítettek ki. Egy ember meghalt.
KÉK HÍREK
A frontálisan ütköző autókban mindkét sofőr a helyszínen meghalt. A harmadik autó sofőrjét pedig csak hidraulikus feszítő-vágó berendezés segítségével tudták kiemelni a tűzoltók.
KÉK HÍREK
A 6 éves Addie és testvére a 4 éves Baylor Kirchgessner éppen minigolfoztak a szüleikkel amikor egy teherautó letért az útról és halálra gázolta a gyerekeket a floridai Panoma Beach-en.
KÉK HÍREK
Az 51 éves férfi válogatás nélkül gázolt el embereket a német város egyik sétálóutcájában. A legfrissebb hírek szerint négyen meghaltak, tizenöten megsérültek, többen súlyosan.
KÉK HÍREK
A teniszező tragikus körülmények között halt meg még júliusban, a család fájdalma azonban nem múlik.
KÉK HÍREK
A börtönben lévő édesanyja szerint „Attila kiváló gyerek volt. Jól tanult és az volt a vágya, hogy 5 évre kiutazzon New Yorkba. Ott szeretett volna karriert építeni, hogy támogathasson bennünket”.
KÉK HÍREK
Egy emberként gyászolnak a keszthelyiek, miután csütörtökön a város egyik diákja tragikus körülmények között az életét vesztette.
KÉK HÍREK
Egy 15 éves keszthelyi gimnazista csütörtökön délután szörnyethalt, amikor kidőlt két fa, és leszakadt a kötélpálya, amin barátaival játszott.
KÉK HÍREK
A zenész éppen egy koncerten volt, amikor érkezett a hívás: kisfiát, Dávidot elütötte egy autó.
KÉK HÍREK
A férje az RTL Híradónak elmondta, hogy hároméves kisfiának már megmondták, hogy többé nem láthatja édesanyját. Az apa szerint a nehéz pillanatokban kisfia vigasztalja őt.
KÉK HÍREK
Éjszaka belehalt a sérüléseibe. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt büntetőeljárást indított.
KÉK HÍREK
A sóderszállító teherautó sofőrje észre sem vette, hogy elütötte a kislányt, akit a kerekek alól húztak ki a mentők és a rendőrök.
KÉK HÍREK
Egy 8 éves fiút és egy 9 éves lányt súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentőhelikopterek.
Népszerű
Ajánljuk