KÖZÖSSÉG
A pennsylvaniai csecsemőt illóolajokkal és teakeverékekkel próbálták megmenteni egy sikertelen otthonszülés után.
KÖZÖSSÉG
A ház lakhatatlanná vált és önerőből nem is tudják helyreállítani. Most rokonoknál húzzák meg magukat.
KÖZÖSSÉG
Egy testvérpár, az unokatestvérük és egy, az ő segítségükre siető helyi kisfiú halt meg a tragikus balesetben.
KÖZÖSSÉG
Bármit megtett volna azért, hogy megmentse a gyerekek életét. Még a kabátját is felajánlotta, hogy azzal melegítsék fel a vízből kimentett fiúkat.
KÖZÖSSÉG
A Viking Polaris november 29-én éjszaka a Drake-átjáróban hajózott, amikor a tragédia bekövetkezett.
KÖZÖSSÉG
Egyelőre nem tudni milyen vita fajult el ennyire súlyosan, amelyben négyen meg is sérültek.
KÖZÖSSÉG
Az autójuk frontálisan ütközött egy másik járművel. A mentősök sem a 29 éves nő, sem a magzat életét nem tudták már megmenteni.
KÖZÖSSÉG
Egy kandallóból kipattant szikra okozta a borzalmas tragédiát. Az apa is megtörten beszélt kisfiukról.
KÖZÖSSÉG
A nyomozók múlt héten kutatták át a Jongszan-ku kerületi rendőrőrs irodáit, a kapitányt pedig felfüggesztették.
Népszerű
Ajánljuk