KÉK HÍREK
Kiderült: azon veszett össze későbbi áldozatával, hogy már hónapok óta nem fizette a bérleti díjat, mégis rendszeresen visszajárt a lakásba.
KÉK HÍREK
Közösségi oldala alapján régóta depresszió gyötörte, gyerekkori traumáit nem tudta feldolgozni.
KÉK HÍREK
Nagyon megbecsülték az étteremben, még a holtszezonban is biztosítottak neki lakhatást, valószínűleg ezért is rohant be az égő épületbe egy poroltóval.
KÉK HÍREK
Megjelentek olyan információk, hogy a családapa először lelőtte feleségét és két gyermekét, majd magával is végzett a szlovákiai településen.
KÉK HÍREK
A Budapest felé tartó személyvonat vezetője a tilos jelzés ellenére hajtott be egy szakaszra, ahol már érkezett egy InterCity szemből.
KÉK HÍREK
Azt nem közölte a kormányhivatal, hogy a másik gyerek a nevelőszülőknél maradhatott-e a tragédia után.
KÉK HÍREK
A gyerek szilveszter napján esett bele az alig 25 centiméter átmérőjű lyukba, ahonnan sajnos már nem tudták élve kiszabadítani.
KÉK HÍREK
Csehországban három napig keresték őket az eltűnésük után, de már csak a holttestüket találták meg egy erdőben.
KÉK HÍREK
A szörnyű reptéri baleset az alabamai Montgomery repülőterén történt, az egyik munkás túl közel került a hajtóműhöz.
KÉK HÍREK
A pennsylvaniai csecsemőt illóolajokkal és teakeverékekkel próbálták megmenteni egy sikertelen otthonszülés után.
Népszerű
Ajánljuk