KÉK HÍREK
Többen is lerázták a tragikus sorsú gyerekek anyukáját, volt, aki azt mondta, meddő vitát folytatnak egymással. Szerinte a hatóságok nem vették elég komolyan a feladatukat.
KÉK HÍREK
Videón a félelmetes pillanat, amikor a Titan irányíthatatlanná válik és pörögni kezd a tenger mélyén
A tengeralattjáró egyik tavalyi merülése alkalmával készült a felvétel, amelyen a kapitány azt mondja az utasoknak, valami nincs rendben a Titan hajtóművével.
KÉK HÍREK
Édesapám februárban esett össze az utca sarkán, ahol felnőttem. Amikor a tragédia bekövetkezett, olyan hullámvasútra ültem fel, amire soha nem váltottam jegyet.
KÉK HÍREK
A tragikus véget ért tengeralattjárón tartózkodó öt ember fejében meg sem fordult, hogy bármilyen probléma adódhat a merülés során. Teljesen váratlanul érte őket a halál.
KÉK HÍREK
Egy ideig úgy tűnt, a férfi fel fog épülni, de végül a szervezete feladta a küzdelmet. Fia szerint nem tudta elviselni a szerettei elvesztése által okozott fájdalmat.
KÉK HÍREK
A mentés végző cég egyelőre nem nyilatkozik, és a partiőrség is óvatosan áll a roncsok közt megtalált emberi maradványok kérdéséhez.
KÉK HÍREK
A szolnoki dandár katonái sorfalat állva várták a gépet, kezükben a három elhunyt honvéd – Lőrincz Tamás zászlós, Radnai Ádám százados és Konrád Dávid főhadnagy fényképével.
KÉK HÍREK
A fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. A 3-as metró ismét a teljes vonalon közlekedik.
KÉK HÍREK
A szerdai tragédia után nagy erőkkel folyik a keresés. Horvát hegyimentők szerint nehezen megközelíthető helyen vannak a roncsok, és alattuk lehet a legénység harmadik tagja.
KÉK HÍREK
Horvát sajtóinformációk szerint a magyar gép a napi gyakorlat után „mélyrepülésben” száguldott a Cikola-kanyonban. Egy horvát dandártábornok kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a drótkötél is szerepelt-e a térképen.
KÉK HÍREK
A szörnyű baleset egy szlovéniai kistelepülésen történt. A felelőtlen anya és élettársa hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak.
KÉK HÍREK
Egy lengyel rendszámú teherautóba rohant bele hátulról egy szintén lengyel személyautó. Hárman a helyszínen meghaltak, egy gyereket mentőhelikopter vitt kórházba.
KÉK HÍREK
Három autó ütközött össze Tatabánya és Környe között. Egy 51 éves nő életét már nem tudták megmenteni a mentők.
KÉK HÍREK
A kutyáját próbálta megmenteni az erős sodrásban. Az egyik kollégája igyekezett a kezét tartani, de a víz olyan erővel szakította át a konténer mindkét oldalát, hogy elragadta magával az asszonyt.
KÉK HÍREK
A 44 éves áldozat édesanyja egyelőre csak annyit tud, hogy az egyik kollégája kezéből csúszott ki a bányában dolgozó lánya. Azonnal hívta Zsuzsannát, amikor megtudta, hogy árvíz van, de ekkor már késő volt.
Népszerű
Ajánljuk