KÉK HÍREK
A fiú eltűnését 2001-ben jelentette be az édesanyja, de már 2000 óta nem adott életjelet magáról. A rendőrök most egy ásatás során bukkantak rá a döbbenetes nyomokra.
KÉK HÍREK
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
KÉK HÍREK
Még akkor sem vette észre a tragédiát, amikor áthajtott az asszony testén. Két évre fogházba kerülhet, és soha többet nem vezethet járművet.
KÉK HÍREK
Egy férfi a saját udvarán dolgozott a viharkárok eltakarításán, amikor végzetes baleset érte. A kiérkező mentők már csak a halálát tudták megállapítani.
KÉK HÍREK
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.
KÉK HÍREK
A sportoló és öccse csütörtökön szenvedett halálos autóbalesetet Spanyolországban. A sportvilágot megrázta a tragédia, Szoboszlai Dominik is összetört szívvel búcsúzik tőle.
KÉK HÍREK
A kosaras fiatalok a tengerhez tartottak, amikor a buszuk az árokba borult. Több gyereket kórházba vittek, egy felnőtt nem élte túl a tragédiát.
KÉK HÍREK
A brit Hayley Butler barátjával utazott Izmirbe, ahol 1,15 millió forintnyi összegért vállalták a beavatkozást. Hazatérése után rohamosan romlott az állapota, végül már csak 30% esélye volt a túlélésre.
KÉK HÍREK
A 28 éves tisztviselőnő súlyos sérüléseket szenvedett, de a kiképző is megsebesült. A honvédségi vizsgálat szerint nem műszaki hiba okozta a balesetet. Személyi felelős egyelőre nincs.
KÉK HÍREK
A Tények információi szerint az ajtaja mellett találták meg a szerencsétlenül járt lakót, aki valószínűleg menekülni próbálhatott.
KÉK HÍREK
A 48 éves Belinda 4500 méterről zuhant a mélybe oktatójával együtt, mert nem nyílt ki az ejtőernyőjük.
KÉK HÍREK
A 20 éves elkövető és barátai tavaly decemberben autójuk hátuljához kötötték egy másik autó bontott motorháztetejét azért, hogy a frissen hullott hóban a csúszós úton szórakozzanak.
KÉK HÍREK
A tragédiát megelőzően a gyermeket gégeszűkülettel diagnosztizálták. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet.
KÉK HÍREK
A nő fogadásból gyújtotta fel magát, miközben élőben közvetítették a TikTokon. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, napokig küzdöttek az életéért a kórházban.
KÉK HÍREK
Teodora Marcu egy születésnapi buli után tartott haza. A férfi féltékenységből, mellkason és hason lőtte, a karján lévő kislányával együtt esett össze.
KÉK HÍREK
A hetek óta tartó esőzések miatt továbbra is ömlik a megáradt helyi patak vize a sóbányába, ami Székelyföld legnagyobb látványossága. A helyiek attól tartanak, nagyobb a baj, mint amit hivatalosan kommunikálnak.
KÉK HÍREK
A diák néhány nappal a születésnapja után végzett magával otthonában. Úgy tudni, a csúfolódások miatt gyakran sírva járt az iskolába.
Népszerű
Ajánljuk