KÉK HÍREK
A méhészkedésből élő testvérpár napokig nem adott életjelet magáról, végül egy ismerősük riasztotta a hatóságokat. A falut sokkolta a kettős tragédia, mindenki a miértekre keresi a választ.
KÉK HÍREK
Öten ültek az autóban, amikor a sofőr az Andrássy útról menekülve oszlopnak csapódott. Az autóban bontott szeszes italt találtak, a sofőrt pedig már korábban is eltiltották a vezetéstől.
KÉK HÍREK
A rendőrség megerősítette, hogy a balesetnek halálos áldozatai és sérültjei is vannak. Az áldozatok pontos számát egyelőre nem közölték.
KÉK HÍREK
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.
KÉK HÍREK
Ismerősök szerint a fiatal lány közösségi oldalain már voltak arra utaló jelek, hogy nincs jól. Egyikük elmondása szerint nem sokkal a halála előtt a tinédzser még élő videót indított a TikTokon.
KÉK HÍREK
A fiatal lány búcsúlevelet is hagyott, és a tragédia előtt a közösségi oldalán is megosztott egy vészjósló üzenetet.
KÉK HÍREK
A 19 éves Viktória már eszik és megpróbálják talpra állítani a kórházban. Családja retteg attól a pillanattól, amikor el kell mondaniuk, hogy az öccse és a barátai is meghaltak a balesetben.
KÉK HÍREK
Az édesanya a kórházi ágy mellett virraszt, miközben lánya több súlyos műtét után tért magához. Viktória még nem sejti, hogy öccse, Gábor soha többé nem térhet haza vele.
KÉK HÍREK
A 24 éves férfi édesapja összeroppant a gyásztól, fia egy órával a halála előtt még beszélt vele. A baráti társaság vélhetően szórakozni indult, amikor a vonat elgázolta őket.
KÉK HÍREK
A gyászoló anya a fiát elvesztette a tragédiában. Nehéz anyagi helyzetben van, egy szomszédja segít neki bejutni a kórházba a lányához.
KÉK HÍREK
Az autót vezető 24 éves férfi barátaival ünnepelt, mielőtt egy Intercity vonat nekiütközött volna az autójuknak. Apja szerint a sofőr korábban sosem vezetett ittasan.
KÉK HÍREK
Bár felfüggesztett börtönre ítélték a polgármestert és az óvónőt, a család nem elégedett a döntéssel. A vádlottak a mai napig nem ismerik el a felelősségüket a hatéves kislány halálában.
KÉK HÍREK
A közlemény többek között a békés gyülekezés és a sajtószabadság tiszteletét hangsúlyozza, és az erőszak kerülésére szólít fel. Az aláírók között Ausztriától Spanyolországig sorakoznak az országok.
KÉK HÍREK
A Vasas SC ökölvívó szakosztályának elnöke és családja, többek közt kiskorú gyermekei is meghaltak a kenyai repülőgép-szerencsétlenségben. A szomszédokat is megrendítette a tragédia híre.
KÉK HÍREK
A Vasas is megerősítette, hogy Süllős Gyula több családtagjával együtt életét vesztette. A Blikk szerint egy bébiszitter is volt velük, amikor lezuhant a gép.
KÉK HÍREK
Az utas a közeli sziget legmagasabb pontjára indult túrázni, majd nyoma veszett. Óriási szárazföldi és tengeri kutatás kezdődött, de későn érkezett a segítség.
KÉK HÍREK
Az áldozatok két család és egy ismerősük voltak, a külügy azonosítja őket. A konzul a helyszínre indult, miközben szemtanúk szakadó esőről és rossz látásról beszélnek.
Népszerű
Ajánljuk