KÉK HÍREK
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház megerősítette azt is, hogy Mirellát mentőhelikopterrel szállították az intézménybe. A gyermeket megműtötték.
KÉK HÍREK
A kislány édesanyja elmondta: nem haragszik a támadó lányra, neki csak az a fontos, hogy gyereke felépüljön. Sok dolgot nem ért azonban az esettel kapcsolatban.
KÉK HÍREK
Bőnyben egy hatodikos kislány késelte meg az osztálytársát. A helyszínre sok szülő érkezett, mindenkin a döbbenet lett úrrá.
KÉK HÍREK
Az iskola előtt sok a rendőrautó, még mindig helyszínelnek. A megszúrt gyerek életveszélyes állapotban van. Az iskolában beszüntették a tanítást, a szülőket arra kérték, hogy vigyék haza a gyerekeket.
KÉK HÍREK
A gyerek egy benzinkúton lett rosszul, már nem sikerült megmenteni az életét. Korábban az iskolában súlyos allergiája ellenére mogyorótartalmú ostyát kapott.
KÉK HÍREK
Kétszer is megszüntették a 27 éves nő halála miatt indult büntetőeljárást, ám most másodszor is újraindították azt. Az áldozat édesanyja is megszólalt.
KÉK HÍREK
Két hete veszítette el férjét a nő, aki egyedül maradt a három gyerekükkel. Jákob Zoltán is segített neki.
KÉK HÍREK
Izrael 2021-ben adta ki őt Magyarországnak, később újrakezdődött a per, amelyben idén márciusban hirdettek ítéletet. Akkor több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek, és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték úgy, hogy legkorábban 40 év múlva szabadulhat.
KÉK HÍREK
Szombat este holtan találtak egy fiatalembert a szlovákiai Galgócán. A saját édesapja végezhetett a vele.
KÉK HÍREK
Az öt év kihagyás után megrendezett versenyre ingyenes volt a belépés. Legalább hét halálos áldozat van.
KÉK HÍREK
A kisfiút súlyos belső sérülések gyanújával szállították kórházba, de szerencsére kiderült, hogy már nemsokára elhagyhatja a kórházat.
Péntek délután történt a baleset.
KÉK HÍREK
A nagyobbik, 13 éves lánynak pénteken volt a születésnapja. A balesetet okozó nepáli férfiakat még mindig keresik.
KÉK HÍREK
A lengyel férfi Nagy-Britanniában élt családjával, saját magára hívta ki a hatóságokat. Ők azonban nem találták sürgősnek az esetet, ezután történt a tragédia. Az ügyben kivizsgálás indult.
KÉK HÍREK
A repülő Tökölről szállt fel, és a két halálos áldozat egy fiatalember es egy idősebb férfi. Újabb részletek derültek ki a szörnyű tragédiáról.
KÉK HÍREK
A gép roncsait a rendőrök mezőgazdasági területen találták meg. A rendőrség büntetőeljárás keretékben vizsgálja a baleset körülményeit.
KÉK HÍREK
Ugyanaz a betegsége, mint Stephen Hawkingnak volt és Karsai Dánielnek van. Az érintettek izmai sorban elsorvadnak, végül a lélegeztetőizmok bénulása öli meg a beteget.
KÉK HÍREK
A nagyecsedi lány egyre súlyosabb tüneteket produkált, mégis hazaküldték a helyi és a mátészalkai orvosi rendelőből is. Mire a sürgősségire került, már késő volt.
Népszerű
Ajánljuk