HÍREK
A város vasútállomásának tetőszerkezete alatt 14 ember halt meg, többen maradandó sérüléseket szenvedtek.
HÍREK
A szerb Forbes magazin helyi közbeszerzési forrásokra hivatkozva, azt írta: a magyar határhoz vezető vasútvonal rekonstrukciójának felügyeletét az Utiber Project Bureau nevű cég nyerte el, amely a szóban forgó állomás felújítását is végezte.
HÍREK
Vörösre festett kezű tiltakozók sorakoztak fel az Építésügyi Minisztérium előtt Belgrádban, szemben a rendőri sorfallal. A demonstrálók nemcsak a kezüket, hanem az úttestet és az épület falait is vörösre festették, így tiltakozva az újvidéki pályaudvaron történt tragédia miatt.
HÍREK
Az épületben tartózkodók először azt hitték, hogy földrengés van. Sokan azt hitték, hogy valaki bombát robbanthatott.
HÍREK
A szakértő állítása szerint valóban felújították a tetőszerkezetet, de szerinte igazán rossz minőségben sikerült kivitelezni azt.
HÍREK
A vasútállomás épületének egy része pénteken omlott össze. 14 halálos áldozata és 30 sérültje van a tragédiának.
HÍREK
Több ezer katonával küzdenek a természeti katasztrófa ellen, de sokan így is elégedetlenek az állami mentéssel. Az idő pedig mindeközben nem akar jobbra fordulni.
HÍREK
Kakuk György 2017-ben kísértetiesen hasonló körülmények között halt meg, mint a népszerű tévés újságíró.
HÍREK
A Blikk szerint már nincs lélegeztetőgépen és stabilabb az állapota. Ugyanakkor még mindig nem tud kommunikálni a környezetével, így azt sem tudták elmondani neki, hogy kisfia meghalt az autóbalesetükben.
HÍREK
Egy nappal azelőtt temették Zoltánt, hogy kislánya halálának ügyében ítéletet hirdettek. Régóta küzdött súlyos betegséggel.
HÍREK
Az édesanya és a lánya is a Walmartnál dolgozott. A lány egy nap elindult a munkahelyére, az anya azonban nem érte el.
HÍREK
Caramel 13 éves volt, amikor a testvére meghalt. A zenész azt mondja, még most is nehéz megfogalmaznia, mit élt át akkor.
HÍREK
A baleset kedden történt a Hármas-Körösön. A Hoppáré zenekar megható sorokkal búcsúzott Bors Lacától.
HÍREK
Az autóban ülő férfin már nem tudtak segíteni. Az esetet vizsgálják, de egyelőre nem tudni pontosan, mi történhetett.
HÍREK
A színésznő férje teljesen összetört, hiszen miközben alig pár éves kisfiát kell eltemetni, felesége még továbbra is kritikus állapotban fekszik a kórházban.
HÍREK
Egy gázüzemű tűzhely okozhatta a tragédiát Gyomaendrődön, szén-monoxid-mérgezés végezhetett az áldozatokkal.
HÍREK
Bár a férfi elmondta gyerekeinek, hogy nem úszhatnak a tóban, magára hagyta őket egy időre, ami alatt a járni már képes gyerek beleesett a vízbe.
Népszerű
Ajánljuk