SZTÁRVILÁG
Papp Máté Bence egy ponton fel is állt a nézőtéren és odaintett az énekesnőnek, amire Gabi szerelmesen mosolygott vissza rá.
SZTÁRVILÁG
A zenésznek felsorolták tíz hazai zenész, illetve együttes nevét, és arra kérték, hogy mindegyikről mondjon egy mondatot.
SZTÁRVILÁG
Tóth Gabi meglehetősen szigorúan állt a versenyzőkhöz, ezért úgy döntött, nem juttatná tovább a mindössze 15 éves, ám annál tehetségesebb Magdics Grétát, mert úgy véli, nincs meg az elegendő karizmája és magabiztossága a színpadon.
SZTÁRVILÁG
2014-ben indult a zenekarával az X-Faktorban, mentoruk Tóth Gabi volt, akivel Molnár Tibor össze is jött. 2017-ben szakítottak.
SZTÁRVILÁG
A műsor hétfői adásában a feladat az volt, hogy a versenyzők Tóth Gabi és a sztárséf kislánya, Hannaróza 4.születésnapjára készítsenek egy tortát. Ehhez nyújtott segítséget az énekesnő, aki besétált a stúdióba.
SZTÁRVILÁG
A Sztárban sztár leszek! című műsorban az egyik versenyző színpadra vonulása előtti másodpercekben jól látszott, hogy az énekesnő füstöt fúj ki a szájából.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető tavaly elindított vállalkozásával szívesen együtt is dolgozna az énekesnővel.
SZTÁRVILÁG
A gyerekek irányítása mellett sem vesznek vissza a versenyzők az indulatokból, a főzés eredményét igen tragikusnak találták a bírák.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő szerint testvére mindent komolyan gondolt, amit korábban a családról mondott, de az ő életében vannak különösen éles váltások. Beszélt Gabi politikai szerepvállalásáról is.
SZTÁRVILÁG
A feszült jelenetek a Sztárban sztár leszek! szombati válogatóján zajlottak le, a zsűri női tagjai keményen kiosztották a rappert.
SZTÁRVILÁG
A zsűri hölgytagjai nehezen viselték, amikor a versenyzők sorra Majkát választották, Pápai Joci pedig köpött, ezért büntetésből el kellett vinnie egy rossz énekest a csapatába.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő és Krausz Gábor megpróbálta megmenteni a kapcsolatukat még bőven a szakításuk bejelentése előtt.
SZTÁRVILÁG
Már több éve ostromolták, hogy induljon a műsorban, most Tóth Gabival való szakítása után ő is ott lesz az október közepén induló vetélkedőben.
Népszerű
Ajánljuk