HÍREK
A platform veszélyes szervezetekhez köthetőként és emberkereskedelemhez kapcsolódóként jelölte meg a közösségeket. A Tisza szerint technikai hiba történt, már elindították a fellebbezéseket.
HÍREK
Elmondták azt is, mit kell tennie annak, aki már váltott jegyet a légitársaság járataira a két országba.
HÍREK
Rájár a rúd a táncosra, akit hitelezői is keresnek. Év elején még nagyon komoly tervei voltak, saját táncstúdióban gondolkodott.
HÍREK
Egyelőre nem tudni, miért nem érhető el a Magyar Péter férfiasságáról szóló két és fél perces anyag. Más kormánypárti szereplők értekezését a témában még megtalálhatjuk az interneten.
HÍREK
Törölte az Instagram-sztorikat is. A két versenyző szombat este fog összecsapni a negyeddöntőben, a meccsüket vélhetően az egész világ figyeli majd.
HÍREK
Az influenszer döntése bizonyára összefügg azzal, hogy öt másik véleményvezérrel együtt eljárást indított ellene a Gazdasági Versenyhivatal.
HÍREK
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum jelentette, hogy hivatalból eljárás indult több száz nyelvvizsga ügyében, mert bűncselekmény gyanúja merült fel.
HÍREK
A képen Katalin látható a gyerekei körében. Csakhogy az ügynökségek szerint valami nem stimmel rajta Sarolta hercegnő bal kezével.
HÍREK
December elsején kezdik felszámolni az inaktív fiókokat. Mutatjuk, mit kell tenned, ha el akarod kerülni a törlést.
HÍREK
December elseje után elkezdik törölni a legalább két éve inaktív fiókokat. Érdemes figyelni, ha nem akarjuk elbukni az itt tárolt leveleket, adatokat.
HÍREK
Már nem számít nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügynek például az új budapesti Duna-híd fejlesztése. Viszont kiemelt beruházás lett egy debreceni munkásszálló építése.
HÍREK
Tavaly még együtt pózoltak az Instagramon a karácsonyfa előtt. Most 2021-ig kell visszapörgetni, hogy rábukkanjunk egy szerelmes fotóra.
HÍREK
A törlés oka az volt, hogy az oldal nem felelt meg a közösségi alapelveknek. A helyi önkormányzati képviselő szerint a "Facebook cenzúra ügyosztályán már elindult a 2024-es választási kampány”.
HÍREK
A szervezők szerint gyűlöledbeszédre hivatkozva tüntették el az eseményüket. Mindenképp megtartják a demonstrációt, melynek helyszínét május 11-én délután fogják közölni.
Népszerű
Ajánljuk