HÍREK
A kormányfő szerint Magyarországot a „bátorsága meg a példája miatt” akarják levadászni. Úgy gondolja, „a mostani olajblokád” időzítése is ezt a célt szolgálja, gazdasági káoszt akarnak előidézni a választások előtt.
HÍREK
A Good Judgment modelljében a Fidesz többségvesztésének esélye február 16-án 50 százalék fölé emelkedett. A fordulat azért jelentős, mert a kormány januárban még a cég adataival igazolta a győzelmet.
HÍREK
Szerintük a valódi rendszerváltás érdekében a TISZA Pártnak logikus lépés lenne visszaléptetni a jelöltjeit. Úgy vélik, csak a Szolidaritás Munkáspárt képvisel valódi, kapitalizmus-ellenes rendszerváltást.
HÍREK
A Tárkányi Zsoltnak nyilatkozó nő telefonos fordítóval próbált segítséget kérni, azonban már késő volt, kórházba szállították, de azóta is tartós tünetektől szenved. A cég a vádak szerint mélyen hallgatott, a CATL most vizsgálatot indított.
HÍREK
A vállalat belső vizsgálatot indított, azt ígérték, a fejleményekről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot. A debreceni önkormányzat is reagált, eljárás indítását kezdeményezték a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnál.
HÍREK
A párt Hajdú-Bihar megyei képviselőjelöltje egy videót tett közzé, amelyben egy nő eltorzított hangon beszél arról, milyen tüneteket észlelt magán, amikor állítása szerint mérgező gázok szivárogtak a gyárban.
HÍREK
Magyar Péter a Vas megyei Uraiújfalun tartott kampányfórumán beszélt a választási visszaélésekről. A TISZA miniszterelnök-jelöltje kijelentette: „Lehet, hogy 2022-ben, vagy 2018-ban nem volt ennek következménye, de most lesz. Ezt tudom üzenni”.
HÍREK
A 21 Kutatóközpont igazgatója szerint a közvélemény-kutatások csalókák lehetnek, a választás napján ugyanis a Fidesz beveti a gépezetét. Mozgósítás, nyomásgyakorlás, szavazatvásárlás: szerinte ez dönthet a végén.
HÍREK
A TISZA Párt által nyilvánosságra hozott videóban egy volt szállítmányozó azt állította, kamionokkal menekítették a veszélyes anyagokat az akkumulátorgyárból az ellenőrzések előtt. Gulyás Gergely miniszter közlése szerint a rendőrség eljárást indított a videóban elhangzottak miatt.
HÍREK
A miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában ismét úgy fogalmazott, hogy „olajblokád alá vettek minket”. Szerinte az ukránok hazudnak a Barátság kőolajvezeték állapotáról és „állami terrorizmust” követnek el. Ezért Robert Fico szlovák miniszterelnökkel egyeztet a közös fellépésről, hogy kicsikarják az olajszállítás újraindítását.
HÍREK
A politikai elemző szerint ha az emberek az életüket féltik, azzal a kormánypárt szerezhet néhány százezer plusz szavazatot. Ez a fordításhoz nem biztos, hogy elég, de a tiszás kétharmad megakadályozásához elég lehet. Ezért a Fidesz az utolsó pillanatig küzdeni fog.
HÍREK
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bírálta a kutatóintézetet. Bár saját méréseikről nem beszélt, kijelentette, hogy a kormány mögött magabiztos többség áll.
HÍREK
A kormánypárti lap által közölt felmérések szerint a pápai körzetben 48-26-ra vezet a Fidesz a Tisza Párt előtt, de Baján és Kisvárdán is kétszámjegyű az előny.
HÍREK
A Medián vezetője nem lát olyan tartalékot a Fideszben, amelyik ezt a hátrányt képes lenne megfordítani.
HÍREK
A szociológus szerint a Medián legfrissebb eredményeit látva Orbán Viktor akár egy vitát is bevállalhat Magyar Péterrel. Ha a következő hetekben a Fidesz nem tud előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza nyerhet.
HÍREK
A politikus a budapesti 14-es körzetben használta a Tisza Párt szlogenjét és nevét a kampányában. A választási bizottság kimondta, hogy ezzel megsértette a törvény alapelveit.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke Balassagyarmaton bírálta a Védelmi Tanács döntését, amely katonákat küld az erőművekhez. Szerinte ezzel a kormány háborús pszichózist kelt a népben.
Népszerű
Ajánljuk