SPORT
A sportág csodagyereke épp a rekordot eddig birtokló klasszist, Michael van Gerwent verte meg egy sima meccsen. Littler 500 ezer fonttal is gazdagabb lett.
SPORT
A fiatal nő szerint édesanyja szörnyeteget nevelt a lányból, akit élettársa többször is prostitúcióra kényszerített. Közel két hónapja keresik.
SPORT
A még most is tinédzser korú, nyíregyházi születésű Dorinát egy két évvel ezelőtti ügy miatt keresik.
SPORT
Családja, barátai a mai napig megemlékeznek a 16 évesen meghalt fiúról, egy fogyást segítő egyesület pedig az emlékére vándordíjat alapított.
SPORT
A 17 éves floridai fiú ráadásul másfél évvel korábban már apjával is végzett. A halálos lövést azonban akkor még önvédelemnek tudták be.
SPORT
A 24.hu-nak a hatóságok megerősítették, hogy a nagyhalászi fiú életét már nem tudták megmenteni. A rendőrség vizsgálja a körülményeket.
SPORT
Jamey édesanyja hisz a fiának, aki szerinte már kisgyermekként is emlékezett olyan dolgokra, amiket nem tapasztalhatott meg a saját életében.
SPORT
Egy amerikai fiú néhány órával azután, hogy torokgyulladást diagnosztizáltak nála, majdnem meghalt. Három hónapot töltött lélegeztetőgépen. Az orvosok csak egy százalék esélyt adtak neki a túlélésre.
SPORT
Egyelőre nem tisztázott, mi okozta a fiatal halálát, de annyi biztosnak tűnik, hogy egy banális technikai hiba lehet felelős a tragédiáért.
SPORT
A rendőrség szerint a gyerek élve születhetett, halálát az anyja okozta. A fiatal lányt őrizetbe vették.
SPORT
A tehetséges szörföst percekkel a támadás után a partra húzták, de már nem tudtak rajta segíteni. Az apukája közelről nézte végig fia halálát.
SPORT
Nagyon sokáig tartott az újraélesztése, amit még a helyszínen lévők kezdtek meg. Később kórházba szállították.
SPORT
Vagy a tanítványunk. Pisti és Eszter. Így hívták a két fiatalt, aki egymástól pár nap különbséggel lett öngyilkos. Az eddigi öngyilkos tini-lista talán az egész magyar utónév szótárat tartalmazhatná. Legyen ennek vége. Mit tehetünk? Véleménycikk.
Népszerű
Ajánljuk