FELFEDEZŐ
Az amerikai férfi akkor fogott gyanút, amikor többedszerre is hiába próbálta rávenni netes partnerét, hogy beszéljenek végre telefonon.
FELFEDEZŐ
A fiatal joghallgató férfi zokon vette az elutasítást, szerinte a kanadai lány „megszegte a szóbeli egyezségüket”.
FELFEDEZŐ
A fiatal amerikai focistát annyira feldühítette az átverés, hogy ott helyben végzett a 40 éves férfivel.
FELFEDEZŐ
A tesztek szerint sikeresen, a felugró kérdések miatt többen inkább kétszer meggondolják, leírják-e a kifogásolható sorokat.
FELFEDEZŐ
A séf annak idején túl magasnak tartotta a lányt, leginkább ezért nem jött össze a komolyabb kapcsolat kettejük között.
FELFEDEZŐ
A brit pár egy éve jött össze Tinderen, már közös házat is vettek, csak a konyhára nem maradt pénz. Azzal kampányoltak, hogy frontvonalbeli dolgozók mindketten, a kommentelőknek nem tetszett a „koldulás”.
FELFEDEZŐ
Az év második felében érkezhet a szolgáltatás, de kezdetben csak az amerikai tinderezők vehetik igénybe.
FELFEDEZŐ
Ő fizetett a randikon, és úgy érezte, költségeinek felét, 10 ezer forint körüli összeget illene visszakapnia, miután nem lett semmi a dologból.
FELFEDEZŐ
A nő nagyon kiakadt, szerinte a társkereső alkalmazás hitelesítő rendszere kirekesztő és diszkriminatív a hozzá hasonlókkal szemben.
FELFEDEZŐ
Az amerikai Sharon legfiatalabb gyereke is idősebb a pasijánál, és a nő ráadásul egyidős szerelme anyukájával.
FELFEDEZŐ
A koronavírus miatti szorongás mellett most az egyedüllét is keseríti a több mint kétszázezer magyar szingli hétköznapjait. Vajon pótolja a pornó, a kiberszex, vagy a videórandi az érintkezést ebben az időszakban? Megkérdeztük a szakértőket.
Népszerű
Ajánljuk