KÉK HÍREK
Tavaly 10 halálos kutyatámadás történt az Egyesült Királyságban, ebből 7 esetben a bully xl volt a támadó. A brit belügyminiszter szerint a fajta halálos veszélyt jelent a közösségeikre.
KÉK HÍREK
A tiltás több iskolában szinte teljesen ellehetetleníti az idegennyelv-oktatást vagy a felzárkóztatást. A szakszervezet szerint a tankerületek utasításainak semmilyen jogalapja sincs.
KÉK HÍREK
Franciaországban még idén betiltják az eldobható párologtatókat, vagy ahogy ott nevezik a puffokat. Mucsi János tüdőgyógyász szerint a legnagyobb baj az elektronikus cigarettákkal, hogy nikotint tartalmaznak, a gyártóknak ugyanis az az érdekük, hogy újra és újra megvegyék a termékeiket.
KÉK HÍREK
A szervezők szombaton adtak ki egy közleményt, miután egyeztettek a biztonságiakkal és a főszervezőkkel. Gabi azt mondta: várnak mindenkit sok szeretettel.
KÉK HÍREK
Franciaországban az állam és a vallás szétválasztásának nevében a vallási jelképek viselését szigorúan szabályozzák a törvények. Így a közoktatási intézményekben 2004 óta tilos a muszlim fejkendőn kívül a kereszt vagy a kipa viselése is.
KÉK HÍREK
Az önkormányzat szerint versenypályának használják a tavaly felújított Panoráma utat, emiatt rengeteg jelzést kaptak. A helyi motorosok nem örültek a tiltásnak.
KÉK HÍREK
„Okostelefon-mentességi kódexet” fogadtak el egy ír kisvárosban. Az egészségügyi miniszter az egész országra kiterjesztené a gyakorlatot.
KÉK HÍREK
A kenyér és más élelmiszerek ára amúgy is az egekben van Magyarországon. Az Európai Bizottság is nehezményezte a döntést, miközben tárgyalt egymással a magyar és az ukrán agrárminiszter.
KÉK HÍREK
Az elektromos rollereken 2019 óta kizárólag egy ember közlekedhet, tilos velük a járdán haladni és parkolni. A szabálysértőket az eddigi 35 euró helyett ezentúl 135 euróra büntethetik a rendőrök.
KÉK HÍREK
Minden gépjárművet kitiltottak a Szentmargitbányáról Magyarországra vezető útról. A soproni polgármester Szijjártó Pétertől kért segítséget az ügyben.
KÉK HÍREK
Paul gyermekbénulás miatt került vastüdőre, de így is tovább tanult. Az egyetemen ismerkedett meg szerelmével, akit el is jegyzett, de a nő anyja közbelépett.
KÉK HÍREK
Afganisztán az egyik legveszélyesebb hely a világon a várandós nők számára: a statisztikák szerint minden tizennegyedik afgán nő valamilyen terhességgel kapcsolatos szövődménybe hal bele.
KÉK HÍREK
Lejárt a kétéves tiltás, amit a volt amerikai elnök a Capitolium ostroma idején kapott a szabályok megsértése miatt.
KÉK HÍREK
Az intézkedés a CNN, a Sky News és egy olasz hírügynökség munkatársát érinti, akik az ukránok szerint jóváhagyás nélkül tudósítottak a felszabadított Herszonból.
KÉK HÍREK
A hősugárzókat tilos használni, a klímaberendezések kapcsolóit pedig le kell adni a raktárba.
KÉK HÍREK
Hősugárzót sem üzemeltethetnek. A hideg ellen az utasítás szerint a megfelelő öltözék megválasztásával és rendszeres mozgással védekezhetnek - de csak a szünetekben.
Népszerű
Ajánljuk