SZTÁRVILÁG
Az énekes korábban a kormányhoz közeli TV2-n öltözött be több alkalommal is a Sztárban sztár All Stars műsorában.
SZTÁRVILÁG
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Momentumos politikusok és a Margit hídon tiltakozók „gazdái” ugyanazok, akik Belgrádban és Tbilisziben is tüntetéseket szítottak.
SZTÁRVILÁG
A Momentum Mozgalom hirdetett tiltakozást a Kossuth térre a Pride betiltását célzó javaslat elfogadása után. A résztvevők a beszédek után megindultak a Margit-híd felé.
SZTÁRVILÁG
A Fidesz frakcióvezetője a parlamentben füstgyertyával tiltakozó ellenzéki képviselőknek üzent.
SZTÁRVILÁG
Mi kell még, hogy megértsétek: nem kérünk ebből az üzemből – üzenték az önkormányzati képviselők a miniszternek.
SZTÁRVILÁG
A Kolibri Színház 30 munkatársa, köztük vezető művészek és alkotók is otthagyják az intézményt. A távozók szerint az új igazgató, Zalán János érkezése miatt nem maradhatnak.
SZTÁRVILÁG
„Mi jöhet még? Most az óvodák vannak soron? És pont ezzel egy időben hirdetnek kocsma-fenntartási programot 1 milliárd forint közpénz felhasználásával. Ezt nevezik Orbánék család- és vidékbarát kormányzásnak” – tette fel a kérdést a politikus.
SZTÁRVILÁG
Fodor Lajos szerint „az gondolkodtatta el a volt kollégákat, hogy pártrendezvényen szerepelt“ a volt vezérkari főnök. Azt állítja, mindenki egyetértett a levél tartalmával.
SZTÁRVILÁG
Fel kellene fognia a hatalomnak, hogy a Magyarországon élő, boldogulni vágyó magyar embereket, családokat, a választópolgárokat támadja a saját kormánya és önkormányzati vezetése - vélik.
SZTÁRVILÁG
Kozák Tamás, az Országos Kereskedelemi Szövetség főtitkára szerint, mivel napi cikkekről van szó, úgyis megveszik azokat a fogyasztók, legfeljebb később. A felemlegetett ársapkáról sincsen jó véleménye.
SZTÁRVILÁG
A hallgatók az egyetem vezetésének gyakorlata és az intézmény modellváltása ellen tiltakoznak. Az ülést be is kellett rekeszteni.
SZTÁRVILÁG
Az egyetemisták egy ideje tiltakoznak már a rektor ellen, akit a szenátus szavazása ellenére neveztek ki. Az egyetem tervezett átalakítását is elhibázottnak tartják.
SZTÁRVILÁG
Az akció óriási hatást gyakorolt az üzletek forgalmára, az állampolgárok látványosan visszafogták költéseiket.
SZTÁRVILÁG
José Raúl Mulino kijelentette, hogy a csatorna semleges, annak működésébe egyetlen más ország sem szól bele. Ugyanakkor sürgette a párbeszédet is az ügyben.
SZTÁRVILÁG
Mihail Kavelasvili a Nyugat kemény kritikusa, és elnöksége fokozni fogja a megosztottságot a Kreml-párti erők és az EU-párti tüntetők között. Az ellenzék Tbilisziben tiltakozik, miután a kormány leállította a tárgyalásokat az EU-csatlakozásról.
SZTÁRVILÁG
Tegnap, titkos szavazáson született meg a döntés, miközben az épület előtt a fenntartóváltást ellenzők tüntettek. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem azt szeretné, ha a budapesti gimnázium gyakorlóiskolaként működne tovább.
Népszerű
Ajánljuk