HÍREK
A csendőrség csak később avatkozott közbe, miközben a támadók nyugodtan beszélgettek velük. Többüket már korábbi tüntetésekről is ismerni lehet.
HÍREK
A bíróság szerint nem volt társadalomra veszélyes, amit a színésznő a Greenpeace aktivistáival együtt tett. A természet védelme felülírta a hálóval védett cölöpház bontási terveit.
HÍREK
Az újvidéki tiltakozások a tavalyi vasútállomási tragédia óta folyamatosak. A kormánypárt szerint a mostani erőszak mögött külföldi szervezők állhatnak.
HÍREK
A sávos rendszer bevezetése után a nagy boltok kevesebbet kapnak majd palackonként, mint eddig. A szövetség szerint a MOHU több kötelezettségét sem teljesíti.
HÍREK
Puskaporos hangulatban indult a lakossági fórumon, amit az Újpest FC stadionjának építése miatt tartottak. Többen kifogásolják, hogy a döntések a fejük felett születnek, és nem kapnak választ a kérdéseikre.
HÍREK
Az ír együttes egyik tagját terrorizmus vádjával állították bíróság elé. A fellépésük miatt a Nemzeti Táncegyüttes is visszamondta szereplését a Szigeten.
HÍREK
A fesztiválszervezők közleményben jelezték: nem hátrálnak meg, jön a Kneecap. A döntés sokaknál kiverte a biztosítékot – politikusok és művészek is tiltakoznak.
HÍREK
Az ír zenekar korábban kiállt a Hamász terrorszervezet mellett, és örömüket fejezték ki a 2023 októberi izraeli terrortámadás miatt. Nemrég több mint 100 művész tiltakozott a fellépésük ellen.
HÍREK
Közlésük szerint a döntés szakmai mulasztás miatt született, és nem függ össze azzal, hogy az intézkedés egy adott politikai oldal szimpatizánsát érintette.
HÍREK
„Nincs hova hátrálnod: cselekedj. Csatlakozz a Polgári Ellenálláshoz a szabad és nyugatos Magyarországért június 10-én, kedden este hattól a Kossuth téren, mert 1848 és 1956 szelleme téged is kötelez” - üzeni a publicista.
HÍREK
Miután a kormány komoly összeget vont el a fővárostól, a főpolgármester egyeztetett a szakszervezetekkel. Abban bíznak, hogy a budapestiek szolidaritást vállalnak velük.
HÍREK
A nagytakarítás-törvény ellen tiltakoztak Lánczi Tamás munkahelye előtt, amit rövid időre blokád alá is vontak.
HÍREK
A pirotechnikai eszközön kívül a szórólapok szétszórásával is probléma volt, többen komoly pénzbüntetést is kaptak.
HÍREK
Ha az Országgyűlés elfogadja Kövér László határozatát, akkor Hadházy Ákos és a Momentum két képviselője szeptemberig nem léphet be az Országház területére. A többi tiltakozó képviselővel együtt ráadásul több mint 80 milliós büntetést is kaphatnak.
HÍREK
Szombaton felberregtek a láncfűrészek, hogy megtisztítsák az erdős területet egy új lakópark számára. A környékbeliek hiába tiltakoztak. Azt mondják, egyetlen megmaradt természetes pihenőhelyüket vesztik el.
HÍREK
Peresztegre szállították a tetemeket, de a helyiek már hajnalban blokádot szerveztek. A bábolnaiak is akcióba lendültek, és egészen Rábapordányig mentek, hogy utánajárjanak az igazságnak.
HÍREK
A tiltakozókat itt is rendőrsorfal fogadta. A tömeget az eső sem tartotta vissza, békésen hallgatták a beszédeket. Éjszaka sem maradnak program nélkül.
Népszerű
Ajánljuk