FELFEDEZŐ
Egy nő a TikTokon mesélte el, hogyan tanulta meg a saját kárán, hogy miért ajánlatos már az első randin intim kapcsolatba kerülni.
FELFEDEZŐ
Hét évig voltak együtt, közös gyerekük is született. A férfi szerint jó érzés tudni, hogy most már életük végéig lesz fedél a fejük felett.
FELFEDEZŐ
Az indonéz nő még egy TikTok-videót is készített a bizarr mutatványról, amit már több mint 7 millióan láttak.
FELFEDEZŐ
Az utolsó két hétre azért belehúzott a baba, és hirtelen megnőtt a 21 éves kismama pocakja.
FELFEDEZŐ
A nő belement, hogy találkozzanak, a randi közeledtével azonban egyre gyanúsabbá kezdtek válni a dolgok.
FELFEDEZŐ
Miután 2020 novemberében tudomást szerzett a barátja és saját anyja viszonyáról, azonnal meghozta a döntést, hogy mindkettejükkel megszakítja a kapcsolatot.
FELFEDEZŐ
Egyesek szerint remek megoldást választott a fűre lépők elriasztására, mások viszont gonoszságnak tartják.
FELFEDEZŐ
Egy hosszú randin viselte a kényelmetlen nadrágot, utána napokig volt az intenzíven, sőt a betegség egy hónappal később vissza is tért.
FELFEDEZŐ
Gabe az ecsetet az álla és a válla közé szorítva használja, míg más eszközöket az asztalra rögzít.
FELFEDEZŐ
Az orvosok szerint inkább maradjunk a sminkelésnél vagy a nyakat eltakaró ruhadaraboknál, ha ilyen szexbaleset történik velünk.
Népszerű
Ajánljuk