FELFEDEZŐ
Hiába próbált meg mindent a videós, az AirPods az emésztőrendszerében végezte. Még bekapcsolta az AirPods Lokátort, és halkan hallotta is a hangot a gyomrából.
FELFEDEZŐ
Heidi először maga mellé hívta a férjét, de a bámészkodónak még akkor sem esett le, hogy nem kéne ilyen feltűnően néznie. A lány ezután a saját kezébe vette az ügyet.
FELFEDEZŐ
Egy amerikai autós jól értelmezett egy, a Tiktokon terjedő kézjelet, ennek köszönhetően sikerült kimenteni egy 16 éves lányt egy 61 éves férfi autójából.
FELFEDEZŐ
A videót, amelyben megmutatja a tetoválását, már több mint 9 millióan nézték meg a TikTokon, és több tízezren kommenteltek rá.
FELFEDEZŐ
Bár a rövid felvétel szerint a nő önszántából tartózkodott az autóban, a cég szabályzata szerint ez is tilos.
FELFEDEZŐ
Az egyik kommentelő szerint ugyanakkor ez nem egy létező dolog, ezért felesleges emiatt aggódnia az embereknek.
FELFEDEZŐ
Tizenhárom kategóriában osztottak ki elismeréseket, és négy különdíjat is átadtak a 2021-es TikTOP Fest & Awards-on.
FELFEDEZŐ
Egy nő a TikTokon mesélte el, hogyan tanulta meg a saját kárán, hogy miért ajánlatos már az első randin intim kapcsolatba kerülni.
FELFEDEZŐ
Hét évig voltak együtt, közös gyerekük is született. A férfi szerint jó érzés tudni, hogy most már életük végéig lesz fedél a fejük felett.
Népszerű
Ajánljuk