SZTÁRVILÁG
Az énekesnő szerint a közönség is úgy gondolja, hogy megérdemelte az év női előadójának járó díjat, amit a szombati Petőfi Zenei Díjátadón vett át.
SZTÁRVILÁG
Az R-GO frontembere betiltatná a szerinte „szellemi fertőzést” hozó Alice Cooper budapesti koncertjét, az énekes ötletét pedig egy TikTok-videóban figurázta ki a stylist.
SZTÁRVILÁG
Egyperces videó készült a sztárpár gyerekváró hónapjairól. A felvételben többször is látható az énekesnő egyre gömbölyödő pocakja.
SZTÁRVILÁG
A közösségi médiában a celebritások kapcsolatban lehetnek a rajongóikkal. A TikTokon ízelítőt adnak napi rutinjukból, sztárvendégeket hívnak meg, más videókat kritizálnak, és ennek révén közelebbről is megismerhetjük őket.
SZTÁRVILÁG
A Franciaországban élő lány addig szorított egy sálat a torkán, amíg el nem ájult. Nem ő volt az első áldozata a hasonló kihívásoknak.
SZTÁRVILÁG
Újabb fejezetéhez érkezett a színész és a stylist üzengetésen alapuló „médiaháborúja”, ezúttal Opitz Barbi megtámadásával kapcsolatban kerültek összetűzésbe egymással.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető a cannes-i filmfesztiválon járt. Szerinte a mai világban a kapcsolati rendszeren múlnak a dolgok, ezért jár ugyanazokra a helyekre, ahová a befolyásos társadalmi réteg tagjai.
SZTÁRVILÁG
A Mi Hazánk elnöke színjátéknak tartja a kormány határvédelmi intézkedéseit. Már az általa is javasolt határkerítésnek sem látja sok értelmét a jelenlegi formájában.
SZTÁRVILÁG
Az ismert influenszer szerint szánalmas, amit művelnek az emberek a platformon. A párbajozással a legnépszerűbb magyar tiktokkerek több millió forintot is zsebre vághatnak havonta.
SZTÁRVILÁG
Egy videós nyomában haladtak a csirkéi, amiről feltöltött egy videót a TikTokra. Több sem kellett a többi csirkés tiktokernek.
SZTÁRVILÁG
A TikTokon vírusszerűn terjedő rövid, de annál szürreálisabb videó már több mint 860 ezer megtekintésig jutott mindössze 5 nap alatt.
SZTÁRVILÁG
A csúcsragadozót egy texasi tengerparthoz meglepően közeli, sekély területen vette videóra egy férfi, amikor a cápa többször is a vízfelszín fölé emelkedett.
SZTÁRVILÁG
Az indoklás szerint az alkalmazás nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Más államokban is letiltották már a TikTokot a helyi kormányzati és hivatali eszközökről.
SZTÁRVILÁG
„Egy rommá hype-olt és fizetett réteg inkább edzés nélkül képzeli el a fogyást” - mondta a tiktokker.
SZTÁRVILÁG
A három kiválasztott feladata az lesz, hogy tízórányi videót megnézve új irányzatokat fedezzenek fel a TikTokon.
Népszerű
Ajánljuk