SZTÁRVILÁG
Nagyon úgy tűnik, hogy a lovas színész valamiről megfeledkezett nyaralása közben. A színész egyébként vasárnap töltötte be az ötvenet.
SZTÁRVILÁG
Szinetár Gábor azután döntött így, amikor 2011-ben négyszáz dolgozóval együtt őt is leépítette az MTVA. A szakember azt is elmondta, hogy telnek a hétköznapjai.
SZTÁRVILÁG
Phiphi szigetén karácsonyozott a celebpár. Jóban-rosszban együtt - írta Réka a kép mellé.
SZTÁRVILÁG
Rémálommá vált a thaiföldi esküvő, miután a magából kivetkőzött vőlegény lövöldözni kezdett. A rendőrség szerint a férfi részeg volt, de a pontos indíték nem derült ki.
SZTÁRVILÁG
A nyugati megyékből nagyon sokan Ausztriába járnak dolgozni, ennek pótlása egyre nehézkesebb.
SZTÁRVILÁG
Nem maga az étel okozza a bajt, hanem a benne élő paraziták. Úgy számolják, évente húszezer emberrel végezhet egymaga.
SZTÁRVILÁG
A thai férfi péniszét azonnal csipkedni kezdték a rovarok. Még vízzel is alig tudta eltávolítani magáról a nemi szervét vígan lakmározó hangyákat.
SZTÁRVILÁG
A thaiföldi férfi perceken belül elvérzett, amikor a munka közben lerepülő penge lenyírta a nemi szervét és átvágta az artériákat is.
SZTÁRVILÁG
Bangkokban 37 fok van, de a hőérzet elérheti a 40 fokot is. Eközben a levegő minősége is rendkívül rossz.
SZTÁRVILÁG
A 39 éves férfit a barátai beszélték rá az ugrásra. Mike becsukta a szemét zuhanás közben, pillanatokkal később már csupa víz volt minden.
SZTÁRVILÁG
A thai férfi bement egy erdőbe pisilni, és nem tűnt fel neki, hogy a felesége is így tett. Utána azt hitte, a nő a hátsó ülésen alszik, és öt órán át fel sem tűnt neki a hiánya.
SZTÁRVILÁG
Hivatalosan csak három ember meggyilkolása miatt volt börtönben, de valószínűleg több mint 20 turistával végzett. 40 évvel fiatalabb felesége állítja, hogy férje ártatlan.
SZTÁRVILÁG
A rendőrök a halott barátai mellett találták meg, ott feküdt összegömbölyödve. A család szerint aludt és nem tudta, mi történt körülötte.
SZTÁRVILÁG
Egy volt rendőr alezredes kezdett ámokfutásba egy óvodában, és legalább 34 embert gyilkolt meg, köztük 23 gyereket is. Utána hazament, és kivégezte a családját, majd öngyilkos lett.
Népszerű
Ajánljuk