FELFEDEZŐ
A műtét másfél óráig tart. Ezalatt több ponton eltörik a páciens combcsontját, majd az összeforrás ideje alatt napi egy milliméterrel lesz magasabb.
FELFEDEZŐ
„Orbán egészen Dallasig ment, hogy a CPAC-on előadja élete beszédét... 45 ember előtt” – írta Ujhelyi István.
FELFEDEZŐ
Ramiro Gonzales szerdára tervezett kivégzését végül elhalasztották, de az indoklás szerint ehhez semmi köze nem volt a szervadományozásnak.
FELFEDEZŐ
Az áldozatok illegális bevándorlók, de az állampolgárságukat nem közölték. Ez az eddigi legsúlyosabb ilyen eset az USA-ban.
FELFEDEZŐ
Angeli Gomez szerint a hatóságok nagyobb erőt fordítottak arra, hogy a szülőket távol tartsák az épülettől, mint hogy elfogják a támadót.
FELFEDEZŐ
Az anya teljesen összetört. Arra gondol, hogy ha engedte volna, hogy otthon maradjon, még ma is élne.
FELFEDEZŐ
A 18 éves fiú azt is megosztotta valakivel, hogy meglőtte a nagymamáját, aki végül túlélte a támadást.
FELFEDEZŐ
A 18 éves, állig felfegyverzett tettes az osztályterembe lépett. A 44 éves tanárnő a gyerekek elé állt, de a gyilkos nem kímélte az életét.
FELFEDEZŐ
Két felnőttet is lelőtt a támadó, több sérültnek válságos az állapota. Joe Biden az eset kapcsán szót emelt a fegyverlobbi ellen.
FELFEDEZŐ
3000 méteres magasságban jártak, amikor egy társa telibe találta a férfi fejét, aki elvesztette az eszméletét.
FELFEDEZŐ
A Texasban élő családban a kisfiú az alvó anya lábát rángatta, miközben azt ismételgette, hogy „mama, forró”.
Népszerű
Ajánljuk